BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén is influenszerekkel népszerűsítik Magyarországot – főleg közel- és távol-keleti tartalomgyártók érkeznek

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint tavaly minden korábbi rekordot megdöntve közel 18 millió turista választotta a magyarországi szálláshelyeket. Ebben segített az influenszerkampány is.

„A legfőbb célkitűzései között szerepel, hogy 2030-ra Magyarosság eléje a 20 millió vendéget és az 50 millió vendégéjszakát. Ehhez az elmúlt évben jelentős előrelépés történt” – közölte lapunkkal a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). 

influenszer, Teenage,Girl,Filming,Video,Of,Herself,On,Mobile,Phone
Influenszerkampány: egyre inkább megkerülhetetlen a mai világban a hasonló kampányok alkalmazása / Fotó: Kaspars Grinvalds / Shutterstock

Az MTÜ közlése szerint tavaly minden korábbi rekordot megdöntve közel 18 millió turista választotta a magyarországi szálláshelyeket, ami csaknem 11 százalékos növekedést jelentett a megelőző évhez képest. „A vendégéjszakák száma szintén történelmi csúcsra emelkedett, meghaladva a 44 milliót, ami 6 százalékos bővülés 2023-hoz viszonyítva” – írta az ügynökség.

Guller Zoltán, az MTÜ elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a tavaly kipróbált úgynevezett Budapest Influencer Trip alatt 40 százalékkal több amerikai foglalt szállást Budapesten. Guller szerint ezért is 

egyre inkább megkerülhetetlen a mai világban a hasonló kampányok alkalmazása.

„Olyan nagy követőbázissal rendelkező tartalomgyártókkal működünk ilyenkor együtt, akik egy személyben képesek filmet rendezni, forgatni, főszerepet játszani úgy, hogy néhány óra leforgása alatt milliók láthassák a végeredményt. Ennek óriási szerepe van abban, hogy eljuttassuk Budapest és az ország szépségeit a világ minden tájára” – fogalmazott az MTÜ elnöke.

A turisztikai ügynökség tavaly tavaszi kampányának részeként a többmilliós követőtáborral rendelkező tartalomgyártók több mint 1000 Instagram-sztoriban, 900 bejegyzésben és 200-nál is több TikTok-videóban osztották meg beszámolóikat.

Ezért döntöttek úgy, hogy idén több hullámban érkeznek Magyarországra az influenszerek, hogy segítsenek az országimázs alakításában.

A korábban leszerződtetett influenszerek között volt

  • Hannah Stocking amerikai tartalomgyártó, akit közel 27 millióan követnek az Instagramon, 28 millió követője van TikTokon,
  • Haley Kalil amerikai modell, influenszer, akinek 7,5 millió követője van az Instagramon, TikTokon pedig 13,7 millión követik
  • vagy Marta Sierra spanyol véleményvezér is, akit az Instagram-oldalon 1,4 millióan, a TikTokon pedig 276 ezren követnek.

A Világgazdaság is beszámolt arról, hogy Guller Zoltán reagált arra, hogy a Demokratikus Koalíció közölte: hűtlen kezelés gyanújával rendőrségi feljelentést tesz 

az influenszerekre költött több mint egymilliárd forintnyi közpénz miatt.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője akkor úgy fogalmazott, hogy a párt egészen egyszerűen nem érti, hogy a turisztikai ügynökség mit csinál.

Az MTÜ a Világgazdaságnak elmondta, hogy a 14 küldőpiac 50 nemzetközi, valamint közel 100 hazai tartalomgyártójának posztjain keresztül több mint 155 millió Instagram- és 176 millió TikTok-követő láthatta Budapestet. 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatokat tekintve a háromnapos Budapest Influencer Trip alatt 40 százalékkal nőtt az amerikai foglalások száma.  A tavalyi egész éves mutatók alapján pedig mintegy 20 százalékkal több turista érkezett fővárosba az Amerikai Egyesült Államokból a megelőző évhez képest. 

Az ügynökség azt is közölte, hogy

idén két hullámban, várhatóan tavasszal és ősszel hasonló kampányokra költenek, elsősorban európai, közel- és távol-keleti tartalomgyártókkal.

Korábban arról is írunk, hogy az elmúlt hónapokban több ismert influenszer, internetes celeb is a magyar fővárosba repült. Igaz, nem feltétlenül Budapest bemutatásáról szóltak ezek a utak, azonban az MTÜ üdvözölte, hogy egyre több külföldi véleményvezér választja Magyarországot tartalmai helyszínéül.  

A tavalyi kampány videóját eddig 109 ezerszer tekintették meg a YouTube-on:

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.