
Őszi turizmus itthon és külföldön: ide utaznak a pihenni vágyó magyarok
A turisták egyre nagyobb arányban keresik az autentikus kulturális élményeket, mint például a helyi hagyományokat, művészeteket és történelmi helyszíneket – állapítják meg az Egyesült Nemzetek Turisztikai Világszervezete (UNWTO) korábbi kutatásai. Ez pedig fellendíti az őszi turizmust.

Ez a trend világszerte megfigyelhető, és nagyban hozzájárul a turisztikai bevételek növekedéséhez.
Őszi turizmus: milyen kikapcsolódásra vágynak a családok?
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a Balaton körül több ezer vállalkozás, szolgáltatás működik, döntő többségük azonban még mindig csak a nyárra van berendezkedve.
A vállalkozások típusát tekintve többek között
- szálláshely-szolgáltatások,
- vendéglátóhelyek,
- turisztikai látványosságok,
- attrakciókat üzemeltetők,
- valamint turisztikai infrastruktúrához kötődő szolgáltatások egyaránt vannak.
A VisitBalaton365 lapunkkal közölte, hogy egyre többen tartanak nyitva nemcsak a nyári szezonban, hanem tavasszal, ősszel és akár télen is.
A Balaton őszi kínálatában is egyre több olyan rendezvény található, amely kulturális eseményeket kereső vendégek igényeit szolgálja ki.
„A kulturális céllal utazó turisták átlagosan magasabb iszkolai végzettséggel rendelkeznek, és a nemzetközi kutatások azt is bizonyítják, hogy ők azok, akik gyakran többet is költenek egy-egy kirándulás során” – mondta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség tanácsadója.
Hozzátette, hogy Magyarországon nincs olyan átfogó kimutatás, amely azt vizsgálná, hogy mennyivel költenek többet az ilyen céllal utazó turisták, de a nemzetközi adatok azt mutatják, hogy 20-40 százalékkal is többet költhetnek egy-egy desztinációban.
A shoulder tourism fogalma a turizmus azon időszakaira utal, amikor
a szezonális csúcsidőszakon kívül, például ősszel és tavasszal, mérsékeltebb a forgalom, ugyanakkor még mindig kellemes az időjárás és aktív a turisztikai kínálat.
Ilyenkor, más desztinációkhoz hasonlóan, a Balatonra is elsősorban a nyugalmat, kulturális programokat és természetközeli élményeket kereső vendégek érkeznek, akik értékelik a kevésbé zsúfolt környezetet, valamint a gazdag őszi kulturális és gasztronómiai eseményeket.
A Balatoni Turizmus Szövetség tanácsadója szerint más régiókhoz képest a Balatonon több helyen vannak még nyitva tömegével a cukrászdák, ahol fagylaltozni is lehet.
Hozzátette, bár a Balaton Fagyija választást tavasszal tartották, hatása messze túlmutat a májusi hónapokon. A verseny országos figyelmet keltett, a díjazott ízek pedig olyan népszerűséget hoztak a balatoni cukrászdáknak, hogy sok fagylaltozó ősszel is nyitva tart, kiszolgálva a hűvösebb napokon érkező vendégeket is.
Korábban beszámoltunk arról is, hogy az őszi szünetben a magyarok elsősorban a fürdővárosokat veszik célba, ráerősítve a wellnessezés hazai népszerűségére. A toplistát tavaly Gyula vezette. Sőt, ellensúlyozva Budapest és a Balaton dominanciáját, az őszi turizmus idején a legtöbb foglalás a Szallas.hu-n korábban az észak-alföldi, észak-magyarországi és dél-alföldi régiókba szólt.
Népszerű úti célok az őszi szünetben
A 2025-ös őszi utazási trendekről készített felmérést az Airbnb. Eszerint a következő hetekre 26 százalékkal nőtt a Z generációs fiatalok utazási kereséseinek száma, akik főleg hosszabb nemzetközi vakációt terveznek.
Más országok irányába korábban rögtön az őszi iskolaszünet első napján szállt repülőre a legtöbb magyar, például Spanyolországba, Olaszországba és az Egyesült Királyságba repültek a legtöbben. Felkerült a legnépszerűbb őszi úti célok listájára az Amerikai Egyesült Államok is.
A fiatalok több mint 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ár kulcsfontosságú szempont az őszi utazás megtervezésénél, míg 42 százalékuk kifejezetten kedvezőnek tartja az őszi utazási szezont.
Nem utolsósorban a főszezon és az utószezon közötti időszak olcsóbb repülőjegyei és szállásai miatt, amellett, hogy ilyenkor mindenhol csökken a turistatömeg is.
A fiatal utazók körében kulcsszóvá vált a „megfizethető luxus”, amely nem feltétlenül ötcsillagos hoteleket vagy exkluzív éttermeket jelent, sokkal inkább azt, hogy élményekhez és különleges programokhoz szeretnének hozzájutni elérhető áron.


