BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Bush--Putyin találkozó elé

Két hónapja immár rituális témája minden multi- vagy bilaterális tanácskozásnak a nemzetközi terrorizmus elleni globális küzdelem. Így lesz ez Vlagyimir Putyin orosz elnök e héten esedékes USA-beli látogatásán is. A rituális napirendi pont ugyanakkor elég tágas ahhoz, hogy sok minden megférjen mögötte, amit korábban részletezni voltak kénytelenek a szóvivők, de most már nyugodtan szó nélkül hagyhatják.
2001.11.12., hétfő 00:00

George Bush amerikai elnök és Putyin tárgyalásainak azonban lesz egy szóvivői szinten sem mellőzhető másik napirendi pontja: a rakétaelhárító rakétarendszerekről (ABM) kötött 1972--74-es megállapodás, szoros összefüggésben a START III-tárgyalások céljának kijelölésével. Washington az ABM-et elavultságára hivatkozva akarja mellőzni, hogy megépíthesse a maga nemzeti rakétavédelmi pajzsát.
Ez ugyan a szeptember 11-i merényletek tükrében legalább olyan elavult, mint a két nukleáris nagyhatalom egymás iránti bizalmára épülő nemzetközi biztonság, de sebaj: minél "avíttabbak" a paraméterek, annál könnyebb kompromisszumra jutni róluk egy másik, jövőbeni cél érdekében. E cél pedig a START-szerződésekben szabályozott nukleáris robbanófej-kapacitás. Most, amikor a láthatatlan terrorista lett az első számú közellenség, Moszkva és Washington is megengedheti már magának, hogy a presztízsszempontokat mellőzve csökkentse e kapacitást. Moszkva a START II-ben engedélyezett 3000-ről azért szeretne inkább 1000, mint 1500 robbanófejnyire alászállni, mert annál több fenntartására nincsen pénze.
Washington is érdekelt abban, hogy az engedélyezett 3500 robbanófej helyett ne tároljon annál többet, ami az orosz és a (potenciális) kínai erőt éppen meghaladja. Megegyezniük formailag pedig azért kell, mert a START II-t 2000 áprilisában ratifikáló orosz dumahatározat előírja, hogy az ABM megsértése vagy felmondása esetén Oroszország jogosult a START-rendszerből is kilépni. Ez pedig ma már egyik érintettnek sem érdeke.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.