BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vállalni kell az ésszerű kockázatot

A Menedzserek Országos Szövetsége az idén "az év fiatal menedzsere, 2001" címet Donkó Józsefnek, a Bramac Kft. ügyvezető igazgatójának ítélte. A díjazott érdeklődésünkre elmondta, megtisztelőnek tartja, hogy a nem építőipari ágazatban tevékenykedő menedzserek is elismerték munkáját. Meglehetősen nehéz helyzetben vette át a veszprémi társaság vezetését, amelynek azóta jelentősen javultak az eredményei. A cég tavaly ötven százalékkal több cserepet adott el, mint 1999-ben.
2001.11.12., hétfő 00:00

"Ha valaki nem hisz abban, hogy meg tudja oldani a rábízott cég vezetését, akkor nem szabad elvállalnia a feladatot" -- hangsúlyozta Donkó József arra reagálva, hogy négy évvel ezelőtt meglehetősen kockázatos vállalkozásnak tűnt a Bramac igazgatói székének elfoglalása. Harmincévesen lett a vállalat ügyvezetője; a veszprémi társaság akkoriban nem a legjobb napjait élte, s a gazdasági környezet sem kedvezett az építőanyag-ipari cégeknek. Visszaemlékezve a kiválasztásra elmondta, váratlanul érte, hogy a tulajdonosok mellette tették le a voksukat, hiszen eredetileg alsó korhatárként harmincöt évet jelöltek meg, s mérnöki végzettségű szakembert kerestek. A többfordulós beszélgetések azonban vélhetően meggyőzték őket arról, hogy a fiatal szakember értékesítési tapasztalatait jól hasznosíthatják a Bramacnál is. Donkó József úgy fogalmazott, hogy szereti a kihívásokat, az ésszerű kockázatvállalást, s szakmai előrelépésként élte meg a váltást.
Hangsúlyozta, rendkívül fontos volt számára, hogy olyan munkatársak vegyék körül, akik jó csapatot alkotnak. Kinevezésekor a korábbi értékesítési és ügyvezető már eltávozott. A cégirányító az értékesítési vezetői posztra hozott új embert, ma egy háromfős operatív team és egy tízfős menedzsment segíti munkáját. Az elért eredmények azt mutatják, hogy tervét -- a jó csapat kialakítását -- sikerült megvalósítani.
Az értékesítési stratégia megújítására szükség volt, hiszen az építőanyag-ipari ágazatra addig jellemző keresleti piac kínálativá alakult át. Kereskedő, tetőfedő és építész partnereikkel új együttműködési formát alakítottak ki, s megszilárdították a fizetési fegyelmet. Saját piackutatási eredményeik alapján új termékeket vezettek be a piacra, köztük a magyar fejlesztésű Alpesi Cristal cserepet, s az új modell másfél év alatt 14 százalékos arányt ért el a cég összértékesítésében.
A számok azt mutatják, hogy sikerült a cég piaci pozícióit javítani, az idén ötven százalékkal több cserepet adtak el, mint két évvel korábban, s 2001-ben a cég belföldi értékesítése eléri a hétmilliárd forintot. A cégvezető elismerte, hogy a gazdasági környezet is kedvezően változott, a kormány intézkedéseinek hatására egyre többen vágnak bele új lakás építésébe. Ez a Bramac számára rendkívül fontos tényező, hiszen az általuk gyártott cserepeket elsősorban a családi házaknál, illetve a hagyományos épületek felújításánál használják. Hozzátette, hogy az építőanyag-piac ugyan élénkült, de a szereplők száma is növekedett. Kiemelte, a Bramac nem arra törekszik, hogy a legolcsóbb termékekkel jelenjen meg a piacon, hanem a minőségre helyezi a hangsúlyt. Ugyanakkor a vevők sok esetben -- még a tetőfedő anyagoknál is -- azt nézik, hogy mi kapható a legnagyobb árengedménnyel. Donkó József szerint számítani kell arra is, hogy a következő években lesz még mozgás a tetőfedő anyagok piacán. További új szereplők léphetnek színre, de vélhetően lesznek olyanok is, akik majd kiszorulnak. A 250 embert foglalkoztató Bramacnak Veszprémben és Kecskeméten két gyára van, s a tulajdonos nem tervezi új üzem létesítését. Amennyiben a magyar piac látványos mértékben bővülne, a konszern más gyáraiból ki tudnák elégíteni az itteni igényeket. A Bramac konszern egyébként a közelmúltban száz százalékban tulajdonosa lett a magyar cégnek, miután megvásárolta a Magyar Fejlesztési Bank 34,1 százalékos üzletrészét. Vélhetően nem bánták meg, hogy tizenhét évvel ezelőtt, a kelet-közép-európai régióban elsőként, Magyarországon alapítottak vegyes vállalatot.




A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.