Agrárjuss

Két kedvező vonása feltétlenül van a közvetlen agrártermelői támogatások új tagokra való kiterjesztéséről az unión belül folyó élénk vitának. 1. Végre komolyan elkezdtek gondolkodni az unióban a bővítés leginkább húsba vágó kérdéseiről. 2. Ahhoz képest, hogy 1999 márciusában, Berlinben tartott csúcsértekezletükön az EU állam- és kormányfői még implicite 0 (azaz nulla) közvetlen támogatásban állapodtak meg a leendő új tagok számára, a most emlegetett 10-25 százalékos kiinduló szint már előrelépésnek tekinthető.

Ezzel azonban végére is értünk a pozitívumoknak. Az ugyanis aligha nevezhető örvendetes fejleménynek, hogy az unió ismét a teljes jogú tagsággal járó előnyök korlátozására készül a leendő új tagok esetében. A január 30-án nyilvánosságra hozandó bizottsági javaslat az előzetesen kiszivárgott információk szerint olyan hátrányos helyzetbe hozhatja a csatlakozók mezőgazdasági termelőit a mai tagok farmereivel szemben, ami versenyképességük erodálására tett kísérletként is felfogható (hiszen egy uniós termelő jövedelmének kétharmadát közvetlen támogatásként kapja).

Egyenlő súlyú tárgyaló felek esetén egy ilyen ajánlat hallatán a jelöltek ráborítanák az asztalt az unióra (feltéve, ha a tervek szerint júniusban megszülető közösségi álláspont alapvetően a bizottsági javaslatra épül, aminek nagy az esélye). Mivel azonban sokkal inkább a jelölteknek van szükségük az EU-ra, mintsem fordítva, ez a forgatókönyv mégsem valószínű. A pontos százalékos arányon még sokat fognak vitázni, de végső soron aligha marad más választásuk a jelölteknek, mint elfogadni: egyelőre nincs 100 százalék, mert nincs rá elég pénz.

Más kérdés, hogy az unió akkor járna el tisztességesen, ha mindenféle átlátszó jogi csűrcsavar helyett nyíltan azt mondaná, amit az egyszeri cigányprímás válaszolt a bevétel szétosztásánál az újonnan jött, s üres kézzel távozó bőgős kérdésére, hogy hát neki nem jár semmi? "Járni jár, fiam, de nem jut!" (UGy)