BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az üzletet "vállalkozásban" kapja a helyi vezetés

A Szféra Európa idei vállalkozási díjai közül "Az év vállalkozója Magyarországon" díjat Hetényi Péter, a Siemens Nemzeti Vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója kapta. Menedzserként is vállalja a vállalkozói titulust, mert mint mondja, a német anyacég ilyen hozzáállást vár el leánycégei vezetőitől, nem pedig egyszerű végrehajtói szerepet. Ennek eredményességét támaszthatja alá az a ritkán tapasztalható kétirányú hűség, ami 30 éve köti össze egymással a Siemenst és Hetényi Pétert.
2002.01.28., hétfő 00:00

"Ilyesfajta díjat nyugdíj, vagy elbocsátás előtt állóknak szoktak adni. Nos, nyugdíjba nem készülök" - idézi nevetve a vállalkozói díj átvételekor elmondottakat Hetényi Péter, a Siemens első számú magyarországi menedzsere. Hozzáteszi: az eredményesség szempontjából manapság már nehéz megkülönböztetni egymástól a menedzseri és vállalkozói fogalmakat. A leánycégekkel kapcsolatos üzletet is "vállalkozásban" kapja a helyi vezetés a német anyacégtől. A müncheni központban határozzák meg a stratégiát, de az ehhez kapcsolódó további döntéseket már a leányvállalatok irányítóira bízzák. Így a hazai csoportnál ez évre bejelentett 12 százalékos létszámleépítésről sem Németországban határoztak, hanem az itteni vezetésnek kellett ezt a lépést a piac várható alakulásához igazítva megtenni - emeli ki Hetényi Péter.

A Siemens magyar piaci helyzetét alapvetően befolyásolja a már több mint százéves múlt, ami az országhoz köti. A cég részvételével alakult meg az első itteni vegyes vállalat, még a 70-es évek végén. Minden bizonnyal a folyamatos jelenlét is szerepet játszott abban, hogy - ellentétben a legtöbb multinál kezdetben alkalmazott gyakorlattal - Magyarországon a rendszerváltást követően már döntően magyar vezetés, köztük Hetényi Péter kapott lehetőséget az irányításra. Ő 1994 decemberében került a Siemens Rt. elnök-vezérigazgatói székébe. Kezdeményezésére 1999-ben a hazai meghatározó Siemens-érdekeltségekből létrejött a Siemens Nemzeti Vállalatcsoport. A német konszern ma már mintegy 20 magyarországi társaságban érdekelt, 2500 főt foglalkoztat. Ezek révén a legutóbbi üzleti évben 75 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el.

Az anyacég tevékenysége az energetikai ágazattól az orvosi műszereken át az infokommunikációs eszközökig terjed, ami a több lábon állás jegyében nagyobb mozgásteret ad a vezetésnek a jövedelmezőséggel összefüggő döntések meghozatalában. A Siemens-filozófia szerint azonban ez nem jelenthet védőernyőt a tartósan veszteséges részlegek számára. Teljes üzletágakat adtak és adnak el a jövőben is, ha az eredményesség fenntartása úgy kívánja.

A magyarországi vezetés is keresi az új utakat. Hetényi Péter néhány éve egy új termelői beruházás - autóelektronikai részegységek gyártása - idehozataláért lobbizott, akkor még úgy tűnt, nem is eredménytelenül. Azóta azonban mind az autó-, mind az elektronikai ipar helyzete kedvezőtlenre fordult, így az anyacég biztos megrendelő híján végül teljesen elvetette az ötletet.

A hazai menedzsment most a szolgáltatásokban látja az új lehetőségeket. Ettől a profiltól várja néhány éven belül az árbevétel felét. Ennek jegyében a múlt év folyamán új részleget is létesített, amelyet komplex szolgáltatások üzletágnak nevezett el, s amely az önkormányzatoknál számít megrendelésekre a szolgáltatások széles körében, mint amilyen például az energiafelhasználás racionalizálása, a közvilágítás korszerűsítése, vagy a hő- és fényszolgáltatás, hulladékkezelés és -hasznosítás, ingatlan-karbantartás.

Hetényi Péter a vállalatcsoport más területein is erősíteni kívánja a szolgáltatási jelleget. Ide sorolható az erőművi berendezések és forgalomtechnikai eszközök műszaki üzemeltetése, diagnosztikai szolgáltatás a cég orvostechnikai berendezéseinek működtetésével, vagy a távközlési társaságok hálózati szolgáltatójaként való közreműködésük.

Közszerepléseit és társadalmi megbízatásait Hetényi Péter igyekszik racionális korlátok között tartani. Mint mondja, bármilyen dolgot csupán félgőzzel csinálni nem érdemes. A Magyar-Német Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökeként nemcsak a német nagyvállalatok magyarországi problémáival foglalkozik, hanem legalább ennyire fontosnak tartja a beszállítói kör zömét adó hazai kis- és középvállalatok képviseletét is. Érvelése szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy ők jelentik a hazai multik versenyképességének egyik fontos elemét.

SÁGI GYÖNGYI

-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.