Öt karika a kampányban
Magyarország 2012-es olimpiarendezési terve úgy, ahogyan arról beszélnek, megvalósíthatatlan. De nyomban rögzítsük:
a gazdaság ismert ütemű gyarapodása mellett a koncepció mégis komolyan veendő. Vagyis negyedszázados távlatban valósággá válhat az ötkarikás projekt, ám tíz év múlva bizonyosan nem. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi döntéseinek ismeretében evidens, hogy az első alkalommal pályázók esélyei módfelett szerények. 2012 szakadatlan emlegetése a lehetséges fórumokon így válik indokolttá: ha kellő elszántsággal hirdetik határozott szándékaikat az aktuális kormányzatok, az olimpiai álom 2016-os, még inkább 2020-as beteljesülésében jogos bizakodni.
Az ügy természetéből - kormányzati ciklusokon túlmutató jellegéből, üzenetének lelkesítő tartalmából - adódik tehát, hogy a politikai alakulatok pártállástól függetlenül igyekszenek támogatólag fellépni. Mint látjuk, nemcsak az arra specializálódott Fidesz, hanem az MSZP is mer nagyot álmodni, bár kétségtelen, hogy ezt kevésbé emelkedetten teszi.
A csupán a választásokig érvényes kérdés az olimpia tárgyában ennélfogva az, hogy lehet-e vele hatásos kampányelemként számolni. Most, hogy a Fidesz aláírásgyűjtő ívét a magyar sport ez idő szerint talán legnagyobb sztárja, Kovács István ökölvívó írta alá százezredikként, időszerű megállapítani: a csatlakozó üzletemberek, olimpiai bajnokok sorakozójának "mellékesen" a legnagyobb kormánypárt számára is lehet hozadéka.
A projekt körüli hírverés "fékezett habzóképessége" azonban jelzi: ahhoz, hogy valamely téma látványos eredményeket hozzon, szükséges, hogy a "mi, kontra ők" képlet jegyében a másik oldal vitassa érvényességét. Ebből máris következtethetünk az akció aktuálpolitikai korlátaira.
Gazda Albert
