Az öt nagytól az öt karikáig
Mindenképpen nagy felelősséget jelentő és komoly presztízzsel járó feladat a tanulmány elkészítése, jóllehet a feladat összetettségéhez képest a közel 400 milliós díj szerénynek mondható - állapítja meg Bienerth Gusztáv, a Magyarországon évi mintegy 15 milliárd forintos árbevétele révén piacvezetőnek számító cég első embere. Elmondása szerint az 1989-es hazai piacra lépésekor egyetlen alkalmazottal dolgozó PwC csaknem kizárólag a nemzetközi hálózaton keresztül kapta a megbízásokat. Mára azonban 800 főt foglalkoztató vállalatként sikerült Magyarországon is elérni, hogy a megbízások mintegy felét - az olimpiai példához hasonlóan - saját eredményeik által kapják. Munkájuk során gyakorlatilag a kétszáz legnagyobb magyarországi vállalat mindegyikével kapcsolatban állnak, de ügyfeleik között található a Magyar Nemzeti Bank és az Ifjúsági és Sportminisztérium is. Tapasztalata szerint a magyar piac már határozottan fejlettnek mondható, leginkább az olasz, görög vagy spanyol állapotokhoz hasonlatos. Ezt jelzi az is, hogy a PwC az ingatlan-tanácsadástól kezdve az informatikai megoldásokig minden termékével jelen van.
Az amerikai Enron-ügy nyomán, a könyvvizsgálói és a tanácsadói munkakör elhatárolásával kapcsolatban fellángolt viták ellenére a vezérigazgató nem lát kifogásolnivalót a jelenlegi helyzetben: nézete szerint van ugyan olyan tevékenység, amivel egy könyvvizsgáló nem foglalkozhat, de a tanácsadás általában az ilyen munka természetes hozadéka. A PwC-n belül a könyvvizsgálói és tanácsadási részleget mindemellett már évekkel ezelőtt külön társaságba szervezték, sőt - elmondása szerint - ez utóbbi egység tőzsdére vitele is rövidesen megtörténik. Az eddig nem nyilvános társaságként működő tanácsadói részleg így friss tőkéhez juthat és megméretődhet a piacon.
A PwC globális hálózatában a szabadság és alárendeltség kellő egyensúlyban van - mondja a vezérigazgató -, a nagy döntéseket nem egy ember hozza, azok a cég háromdimenziós mátrixhoz hasonlatos struktúrájában alakulnak ki: a szolgáltatási ágak, az érintett iparágak, valamint az adott ország egyazon kérdésnek három vetületét adják. A tulajdonosi szerkezet sem kapcsolható egyértelműen az országhatárokhoz, hiszen a magyar egység - más európai országokéhoz hasonlóan - a PwC Hollandiában bejegyzett holdingjának a tulajdona. Az egyes országokban működő cégeknél az üzlettársak - így a 23 hazai üzlettárs is - közvetlenül a holland cégben bírnak tulajdonnal.
Bár a PwC ellen Magyarországon még nem kezdeményeztek pert, a társaság vezetése kénytelen szembenézni azzal a ténynyel, hogy a piac gyakran egy kalap alá vonja a szakma "öt nagyjaként" ismert társaságokat. Bienerth Gusztáv az ebből adódó torzítások elkerülésének három eszközét látja: a cég bemutatásánál kiemeli a munkatársak kedvező hozzáállását, a magyar egység jelentős méretét és kapacitását, valamint a globális és hazai vállalatok mellett nemzeti intézményeket is felvonultató reprezentatív ügyfélkört. Ezen képességeik latbavetésével igyekeznek minél megalapozottabb olimpiai megvalósíthatósági tanulmányt készíteni, s bár 13-15 város jelentkezése valószínűsíthető, a PwC vállalja a magyar megbízás kizárólagosságát, ha Budapest bekerül az öt esélyes közé. Remélik, hogy a 2005-ben esedékes végső döntést követően lehetőségük lesz a tervekben foglaltak megvalósításában is közreműködni...
Mráz Dániel







