BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tárgyilagos megközelítés

2002.02.11., hétfő 00:00

Racionálissá kell tenni a majdani európai uniós támogatásokról folyó vitát - hangsúlyozta a múlt héten Budapesten Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter, utalva arra, hogy hiba csupán a Brüsszel javaslatában szereplő "végösszeget" tekinteni. A lényeg a konkrét kérdések, a támogatások szerkezetének megvitatásakor fog eldőlni - jelezte a diplomata.

Ez a visszafogott, tárgyilagos hangvétel jócskán eltér a tagjelöltek politikusai részéről elhangzott első reakcióktól, amelyeket a belépéskor az agrártámogatások mindössze 25 százalékát kilátásba helyező brüsszeli ajánlat nyomán engedtek szabadjára. A "lehiggadás" akkor is érzékelhető, ha az összképhez hozzátartozik: Cimoszewicz alapvetően elégtelennek nevezte a javasolt támogatási szintet, és fontosnak értékelte a tagjelölt országok e kérdésben elfoglalt álláspontjainak egyeztetését. A jelek szerint azonban nem szabad túlzottan harcias közös fellépésre számítani, hiszen a négy visegrádi ország főtárgyalóinak csütörtöki brüsszeli megbeszélésén "meglehetősen általános és tömör" nyilatkozattervezet kidolgozásában és a kormányfők általi aláírásában állapodtak meg a diplomaták.

Együtt tehát, de óvatosan - pontosabban tárgyilagosan. A tagjelölt országok diplomatái, szakértői ugyanis tisztában vannak azzal, hogy még a Brüsszel által javasolt milliárdokat is nehéz lesz kipréselni az unió jelenlegi tagállamaiból. Erre az uniós külügyminiszterek hét végi egyeztetése is rávilágított: ezen ugyanis világossá vált, hogy az unió meghatározó tagállamainak komoly fenntartásai vannak az Európai Bizottság szerintük túlzott "bőkezűségével" kapcsolatban. Valóban indokolt lehet a tárgyilagos fellépés, hiszen ha felfelé aligha lehet módosítást kieszközölni a számokban - sőt, azok az elkövetkező vitákban akár csökkenhetnek is -, akkor a javaslatnak a tagjelöltek számára kedvező elemeihez kell minél inkább ragaszkodni, és a felkínált játékteret kell megpróbálni a lehető legjobban kihasználni. (TG)





A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.