Binder István: Az MFB mint hatalmi centrum

1998 óta csaknem százmilliárd forinttal nőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) saját tőkéje, úgy, hogy közben az államnak még egy-két veszteséges év után ki is kellett stafíroznia társaságát.

A bank újabban olyan reorganizációs és magánosítási feladatokat is ellát, amelyek nemrég még a nagy rivális ÁPV Rt. hatáskörébe tartoztak. A közelmúltban sikerült visszaverniük leánycégük, a Konzumbank privatizálási kísérletét, s a csoport faktorálási vagy újabban gázüzletág- és fociszakértői munkát végez a nagyon tágan értelmezett fejlesztés jegyében.

Az MFB új pénzügyi-hatalmi centrummá válásának illusztrálására azt már fölösleges elsorolni, hogy a pénzintézet milyen kulcsfontosságú - a politikai "eredménycsarnokba" kiállítható - állami feladatokat kapott az autópálya-építés finanszírozásától a diákhitelezésen át a Malév megmentéséig.

Az előző kormányzatoktól megörökölt MFB-ben rejlő lehetőséget fokozatosan ismerte fel a kabinet. A 2000 derekán még a pénzügyi tárca alatt vegetáló bank helyzetbe kerülését jelzi, hogy megerőltetés nélkül érte el: csak a Konzumbank nyújthasson családi agrárhitelt, a pénzügyminiszter által favorizált takarékszövetkezetek ne. Ez nem sikerülhetett volna, ha ma nem a kancellária lenne a bank felettese.

Az MFB "diadalmenete" egyrészt ésszerű. Növekedési gazdasághoz a hitelező-fejlesztési intézményi keret alkalmas, nem privatizátori vagy békés minisztériumi. A baj csak az, hogy az állami bank saját kockázatú és költségvetési tevékenysége összemosódik. Nem látni pontosan, hogy a költségvetés rovására mennyit kockáztat, és egyes állami finanszírozási formáknál mennyit veszít el az MFB.

Ez biankó csekk az állammal szemben, amely rossz banki működés esetén úgy adósodhat el, hogy az a "klasszikus" költségvetésben még évekig meg sem jelenik.