Fóris György: Ki mit vár a lengyel faltörő kostól?

Két újdonságot hozott a csatlakozási tárgyalások legutóbbi fordulója: először került sor igazán jelentős differenciálásra a tagjelöltek között valamely témakör kapcsán (földértékesítés Lengyelországban), és először vetette fel az egyik tárgyaló állam azt, hogy úgy tekintsenek "lezártnak" valamely fejezetet, hogy az azon belül azonosított - és ily módon "elszigetelt" - problémát egyelőre még nyitva hagyják. Sokak szerint mindkettő újabb jele annak, hogy a dolgok kezdenek most már valóban a végjátékba fordulni. (Adódott egy harmadik érdekesség is, ami mellesleg szintén ezt a benyomást erősíti. Észtország látványos felzárkóztatásával - négy fejezetet is lezártak -, a kettős lengyel fejezetzárással, valamint a litvánok további előretörésével még egyértelműbbé vált: az EU-oldalon komolyan arra törekednek, hogy nyárig egy szintre hozzanak tíz tagjelöltet.)

A legnagyobb érdeklődés persze a lengyeleket kísérte, főként, hogy alapvető követeléseik többsége végül kedvező választ kapott. A földvásárlás feltételeiről is intézkedő "tőke szabad áramlása" fejezet kapcsán Varsó 12 éves türelmi időt kapott - a több tagjelöltnek kínált héthez képest -, hogy korlátozza nem lengyel EU-polgárok földvásárlási jogát Lengyelországban. A másik fontos eltérés az egyéni vállalkozó gazdák esetében kialkudott "regionalizált" megoldás. E szerint a túlságosan tőkeerős szomszédok látókörébe tartozó északi és nyugati országrészekben Varsó hét évre nyújthatja el a földvásárlás tilalmát e körben is, és csak a már amúgy is sűrűn lakott és alaposan megművelt többi területen érték be a valamennyi tagjelöltnek felkínált hároméves átmeneti mentességgel.

Lényegében az egyezség formális megerősítésével egy időben megkezdődött a találgatás arról is, vajon ebben kinek mi a jó, a játszma mely részvevője mire számít mindennek fejében.

EU-oldalon a "deal"-t különösen erőltető spanyolok alig titkolták, hogy a lengyel követelések teljesítéséért cserébe egyfajta gesztust várnak majd Varsó részéről az agrárfejezet tárgyalásakor. A tárgyalási javaslatot a tagországok számára a napokban véglegesíti az Európai Bizottság, és még a spanyol elnökség alatt kellene tető alá hozni a tizenötök közös pozícióját. Madrid azt szeretné, ha a lengyel kormány visszafogna valamelyest a - közvetlen támogatások tízéves elnyújtása és a 25 százalékos szintről történő indítása miatt eddig mutatott - ellenséges alapállásból. Arra számítanak, hogy a földkérdésben kierőszakolt EU-engedékenység bizonyos fokú hálára készteti majd a lengyeleket.

A tagjelöltek körében két szempontból minősült elfogadhatónak, netán üdvözölhetőnek a külön egyezség. Részint feloldott egy már-már elmérgesedni látszó konfliktust az EU és Varsó között, ami azzal fenyegetett, hogy tartóssá válásával további heves vitákat generál a felek között, és végképp lelassítja a lengyel csatlakozási tárgyalást. Márpedig a jelenleg érvényes axióma szerint Lengyelország nélkül nincs bővítés, azaz ha Varsó késlekedik, a többieknek is várniuk kell. A másik hozadéka a dolognak az lehet, hogy kellő precedenst teremthet arra, hogy fajsúlyos kérdésekben akár jelentős mértékben is differenciáljanak az egyes tagjelölteknél alkalmazott lehetséges megoldásokban.

Persze nem mindenki értett ezzel egyet. A szlovák főtárgyaló például nagyon is elképzelhetőnek nevezte a Pozsonnyal már lezárt tőkefejezet újranyitását, kipróbálandó, hogy a lengyel sémából valamit esetleg utólag mégis át lehetne venni. Egyes értesülések szerint hasonló törekvések felmerültek litván politikai körökben is. Ám ezek a hangok kisebbséget alkottak, miként az EU-oldalon tapasztalt elégedetlenség is lényegében megrekedt 2-3 tagország szintjén (Hollandia, Nagy-Britannia, Németország).

Az igazi játszma ugyanis még hátravan, és ebben sokak szemében Lengyelország olyan sakkfigura az asztalon, amelyikkel nemcsak hogy számolni kell, de bizonyos húzásokhoz közvetett-közvetlen együttes játékot is érdemes lehet vele megkockáztatni. A bővítés várható költségkihatásairól készült bizottsági jelentést például jó néhány tagállam jelenlegi formájában le akarja vétetni a napirendről - merthogy máris túlságosan bőkezűnek tartják -, miközben a tagjelöltek egyöntetűen keveslik, vagy legalábbis elképzelhetetlennek tartanák, hogy ez alá menjenek (elveszítve például az akár csak 25 százalékos közvetlen támogatási lehetőséget az agrárpolitikában). Egy ilyen vitában a "kicsik" önmagukban kevesek, főként, hogy az ellenzők oldalán olyan túlsúlyosak is akadnak, mint Németország és Nagy-Britannia. Felzárkózni a "lengyel faltörő kos" mögé sokak szerint nagyobb esélyt adhat legalább a ma látható minimum megmentésére - s ennyiből e percben nem éppen célszerű a kisebb tagjelöltek körében a túlzott elhatárolódás a lengyel politikától.

De ugyanígy Varsóra is figyelnek például Berlinben, ahol egyfelől igyekeznek kitartani a "lengyelek nélkül nincs bővítés" formula mellett, másfelől viszont éppen elejét akarják venni minden költséges vállalásnak például az agrárpolitikában. Ennyiből a spanyol és a német vára-

kozás egybeesik: mindkét helyen arra számítanak, hogy a "földalku" megkötése után Varsó indulatosságát a közvetlen támogatások kapcsán valamelyest csitítani lehet (más kérdés, hogy Madrid a bizottsági papír elfogadására akarja rávenni a lengyeleket, míg Berlin nem bánná, ha bizonyos fokig még ez alá is mehetnének).

A lengyel játszma tehát nagyon is közelről érint lényegében mindenkit, és ennyiből a múlt csütörtöki egyezség a tőkefejezetről távolról sem csak EU-lengyel ügy volt. Miként szakértők megjegyzik, a csütörtöki forduló valójában sok további szereplő számára hagyott nyitva sok további opciót. Azoknak is, akik a lengyel példára hivatkozva most visszamenőleg többletengedményt szeretnének maguknak kicsikarni földügyben, azoknak is, akik egy önbizalmában megerősödött lengyel politikától várják a bővítési költségfeltételek kedvező kialkudásában a lokomotív szerepet, és azoknak is, akik a földmegállapodástól a közvetlen kifizetések leszerelését remélik. Amiből egy dolog mindenképpen világos: a tárgyalás nemcsak közelít a végjátékhoz, de ezen belül a fejezetek és - ami érdekesebb - az országok közötti esetenkénti áthallások és kapcsolódások lehetősége is egyre inkább láthatóvá válik.