Régiós matematika

Első pillantásra akár pontot is tehetne egy régi magyarországi vita végére az európai bizottsági javaslat az új tagoknak jutó regionális fejlesztési pénzek elosztásáról. Azzal, hogy minden bizonnyal az 1997-99 közti időszakot jelöli meg a támogatásokból részesedő régiók fejlettségi szintjének méréséhez, akár okafogyottá is tehetné azt a vitát, amely a közép-magyarországi régió átalakítása körül zajlott. Ezen időszak kiválasztása alapján ugyanis a Budapestet és Pest megyét magában foglaló térség (cáfolva az ezzel "riogatók" állításait) mégsem esne el évente több tíz milliárd forintos EU-támogatástól.

Csakhogy a referencia-időszak kiválasztása finoman szólva nem örökre szól. A 2007-től esedékes új pénzügyi ciklusban már egy későbbi periódus egy főre jutó vásárlóerő-paritásos GDP-adatai alapján választják majd ki a strukturális alapok első célkitűzéséből - vagyis a nagy pénzből - részesedő régiókat, s ekkor Közép-Magyarország egészen biztosan a 75 százalékos küszöb fölött lesz (már csak azért is, mert az EU-átlag a bővítés következtében jóval lejjebb száll).

A leendő kormány három dolog közül választhat. Ha a regionális pénzek maximálását tűzi ki célul, akkor megnövelheti a közép-magyarországi régiót néhány kevésbé fejlett megye bevonásával. Ha attól tart, hogy ezen a szitán az EU túl könnyen átlátna, akkor (mentve a menthetőt alapon) kettéválaszthatja a már most 90 százalék fölött lévő Budapestet és a 40 százalék alatti Pest megyét, így legalább az utóbbi kaphatna továbbra is pénzeket az első célkitűzésből. (Valami hasonló sikerült Írországnak, ahol korábban az egész ország egyetlen régiót alkotott, s a 75 százalékos plafon átlépése után vágták ketté ugyanebből a megfontolásból.) A harmadik lehetőség: megfutamodni a vidéki hatalmi struktúrák átalakításának kényes feladatától, s változatlanul hagyni a beosztást, veszni hagyva a pénzt.

Urkuti György