Dán taktika: érvelés és riogatás

Az egyik a tagállamok oldalán adódhat, amennyiben némelyek a számukra esetleg nem kedvező agrárreform-kilátásokkal szembesülve a csatlakozási tárgyalásokon is bekeményítenek. A másik a tagjelöltek részéről merülhet fel, ha egyesek nagyon elfogadhatatlannak tartják az EU tárgyalási ajánlatát, és későbbi kedvezőbb verzióban reménykedve a kivárást választják. (Különösen súlyos dilemmákat vethet fel, ha ehhez a taktikához történetesen éppen Lengyelország folyamodik?)

Valójában akad veszély több is - a ciprusi kérdéstől kezdve a nizzai szerződésről esedékes második ír népszavazásig -, de Koppenhágának igazából e kettőre lehet (EU-elnökségként) némi közvetlen befolyása, minimum az érvelés és a koalíciószervezés szintjén.

A féléves elnökségi programot meghirdető sajtóértekezletek mindenesetre határozottan igyekeztek elébe menni mindkét rizikófaktornak. A tagországokat emlékeztették a bővítés mint Európa újraegyesítése történelmi horderejére, utaltak a tagjelölteknél immár egy évtizede folyamatosan zajló, sok áldozattal járó felkészülésre, és azt is megpendítették, hogy aprópénzekről vitatkoznak csak, például a közvetlen agrártámogatások esetében, az méltatlan tétel a tét egészéhez képest. Mivel mindez alapvetően retorika, önmagában aligha fog működni például a közvetlen agrártámogatásokat visszaszorítani akaró hollandokkal vagy britekkel szemben. De ha kap kellő támogatást a közvélemény részéről, és főként ha sikerül néhány kulcstagállamot megnyerni hozzá - mindenekelőtt ha a választás után Berlin végre kész lesz teljes súlyával a kezdeményezés mögé állni -, akkor a dolog nem feltétlen reménytelen.

A tagjelölti makacskodásra válaszul egyaránt jut fenyegetés és mézesmadzag is. Az utóbbi a mielőbbi tagság maga. A fenyegetés viszont most először meglepően árnyaltra sikeredett. Először is befejezett tényként állították be, hogy aki most néhány hetet-hónapot késleltet, az igazából sokéves csúszást kockáztat. A történelmi lehetőség csak az év végéig van nyitva, utána az ajtó gyorsan bezárulhat, mert az EU már mással lesz elfoglalva - hangzik az intés. A kiegészítő intés azzal próbál riogatni, hogy ha valaki - akár mert nem tud, akár mert nem akar a konvojhoz időben csatlakozni - elmarad, azt tényleg nem fogják megvárni. Ha csak néhány tagjelölttel is, de decemberben "isten bizony" lezárják a tárgyalásokat! Rutinosabb diplomaták persze ettől sem fognak megijedni, tudván, hogy a tárgyalásokat úgysem a dán kormány, hanem az EU-tizenötök konferenciája közösen fogja lezárni, akkor és azon jelöltekkel, amikor és amelyekkel ezt minden tagállam helyesnek tartja. Koppenhága itt csak nyomást gyakorolhat, igaz, elnökségként egy picit nagyobbat, de megfelelő belső szövetségesek nélkül persze csak limitált reményekkel. Ám a szándékról a megfogalmazás itt is sokat elárul.

Van ugyanis egy - hivatalosan persze soha el nem ismert, de a kulisszák mögött nem is titkolt - félelem a dánok körében. Eszerint létezhet egy hallgatólagos összekacsintás a német és a lengyel diplomácia között arról, hogy nekik nem feltétlen sürgős mindent lezárni már az idén. Varsóban jól tudják, hogy sok területen valóban nincsenek még készen, és 2004-ig nagyon kevés már az idő. Egy év haladék is sokat segíthet. És Berlinben is akad, aki úgy véli, hogy minden "bővítésmentes" év egyúttal egyévnyi megtakarítás a kiadási oldalon? Az egészhez nem kell más, mint hogy német részről még egy ideig ragaszkodjanak bizonyos - a lengyeleknek elfogadhatatlan - csatlakozási feltételekhez (mint a közvetlen támogatások megtagadása és a kérdés összekapcsolása az EU-agrárreformok jövőjével), a lengyelek pedig tartsanak ki elutasításuk mellett. És máris nincs (egyelőre) bővítés. Nem azért, mert valakik nem akarták, hanem mert a felek (még) nem tudtak megegyezni.

Ez tehát a dán félelem, és ennek próbálják elejét venni azzal, hogy a másik oldalról még hangosabban érvelnek minden mással, beleértve a többéves késés veszélyét, illetve azt, hogy akkor majd bővítenek azokkal, akik erre már készen állnak. Ami ma még hathat blöffnek. De ha Koppenhága az ősz folyamán maga mellé tud állítani elegendő számú tagországot (a skandinávok szinte biztosan készek erre, de ha átmeneti lengyel "kihullás" lehet a tét, akkor az eddigi részesedéseikért aggódó déliek beszállását sem lehet kizárni), akkor még egészen érdekes végalkuknak nézhetünk elébe. Nem igazán velünk, de miattunk és valahol érettünk is.

Fóris György