Akár irigyelhetném is Váradi Józsefet: úgy készült a Malév tegnapi közgyűlésére, hogy vezérigazgatói széke egy pillanatig sem forgott veszélyben. Közgyűlések szezonjában manapság nagy szó, hogy valaki már jó előre megkapja a megerősítést a legfőbb tulajdonostól. Hogy új arcokkal kell ismerkednie az igazgatóságban? Nem váratlan és nem nagy feladat. Egyébként kinevezése (tavaly február) óta elég világossá tette, hogy nemcsak felrázni, hanem felpörgetni is akarja a nemzeti légitársaságot. A most menesztett igazgatóság ebben nem nagyon zavarta.
A nagyobb sebességről több "apró" jel is tanúskodik. Kereskedelmi szerződések a KLM-mel, a Northwesttel és az Air Europa-pal, portfóliótisztítás, a Malév Express megalapítása, gépvásárlások, kedvezőbb lízingkonstrukciók, karcsúbb vállalatirányítás, létszámleépítés és a veszteség csökkentése. Másfél év terméke, mialatt volt egy szeptember 11-e is.
Egy vállalatvezető és közvetlen munkatársainak mérlege természetesen nem csupán ezekből áll, noha kétségtelen, hogy ezek a mérhetőek, ezek szólnak a pénzről. Hozzá szokták tenni a vezetési stílust és a habitust is. Erről csak felületes benyomásaim vannak. Az viszont kirajzolódik, hogy a Váradi-érában dolgozó malévesek mintha frissebbek lennének korábbi önmagukhoz képest. Ötleteik vannak, és jobban elhiszik, hogy képesek megújulni. Persze az elődök is akartak, de mindig megkapták: erre bizony nincs elég pénz.
Pénz természetesen most sincs elegendő, és nem hiszem, hogy bármikor is lesz. Nem olyan időket élünk. Magyarország nem Olasz- vagy Franciaország, ahol az Alitaliának és az Air France-nak jelentős és folyamatos támasza a kormányzat. Kapnak is eleget a nagy európai versenytársaktól, legutóbb éppen tegnap tiltakozott az EU-nál emiatt öt légitársaság. A Malév és vezetése most saját bőrén tapasztalja, hogy a magyar állam csak csepegteti a tőkét, és nem lesz bőkezű, ha nem látja a tavaly tavasszal megkezdett átalakítási program hatásait. A fönt említett apró jelek talán meggyőzik, hogy jó felé halad a Malév-gép, még ha ez a szárnyalás nem is mentes a turbulenciáktól. A nemzetközi légi közlekedés továbbra is súlyos válságban van, és bizonytalan, hogy meddig tart a mélyrepülés. Ráadásul közeleg az az idő, amikor az olcsó légitársaságok rávethetik magukat a magyar piacra. A Ryanair már Grazból is visz utasokat Londonba. Szombathelyen már nem kérdés, hogy a messzi Pestre vagy a szomszédba induljanak, ha a Piccadillyre vágynak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.