Némileg váratlanul sajátos sajtópolémia bontakozott ki az elmúlt napokban több nyugat-európai orgánumban is arról, hogy támogatja-e a katolikus egyházfő Lengyelország EU-csatlakozását. II. János Pál lengyelországi búcsúlátogatásának végén azt mondta honfitársainak, hogy reménykedik: a lengyel nemzet "meg fogja találni méltó helyét az európai közösség struktúrájában, és nem csupán nem veszti el saját identitását, de a kontinenst és az egész világot gyarapítja majd tradícióival". A beszédet ismertető, korábban kiosztott sajtóanyagban azonban angolul és olaszul az "európai közösség struktúrája" helyett "az Európai Unió struktúrája" szerepelt, amit a nyugati sajtó képviselői úgy értelmeztek, hogy a pápa áldását adja a lengyel EU-csatlakozásra.
Noha nem világos, mikor és ki követett el változtatást (a pápa tért-e el az eredeti szövegtől, vagy félrefordítás történt), annyi bizonyosnak látszik, hogy az affér miatt a pápai bátorítás kedvező hatása a lengyel társadalom EU-ról alkotott imázsára a vártnál kisebb lett. Márpedig Lengyelországban, a bővítés kulcsállamában igencsak elkelne a pápai segítség az unió iránti lelkesedéstől nem igazán átitatott társadalom meggyőzéséhez. Ha azonban a lengyelek végül esetleg leszavaznák a csatlakozást, akkor az unió annak ódiumát nyilván nem testálhatná a pápára, azért kizárólag saját szűkkeblű politikáját okolhatná. Reméljük, odáig azért nem fajulnak a dolgok. (UGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.