Aki az utóbbi évtizedekben aranyat és gyémántot vásárolt a megtakarított pénzén, az jó eséllyel számíthatott néhány szánakozó mosolyra a profi befektetők részéről. Magyarán hülyének nézték. Befektetni ugyanis nagy növekedési kilátásokkal rendelkező területeken érdemes, ugye. Mint például az optikai szálak gyártása.
Feltéve, hogy nem 2002-t mutat a naptár.
Az idén eddig az aranybányászatban érdekelt cégek részvényei közel 100 százalékkal drágultak, a gyémántbányák tulajdonosai kénytelenek voltak átlagosan 86 százalékkal beérni. Optikai szálak gyártásában érdekelt cégek részvényeivel viszont el lehetett tapsolni egy va-gyont. Vagy legalábbis a háromnegyedét.
Az igazság persze az, hogy az idén sokkal egyszerűbb volt pénzt veszteni a tőzsdéken, mint az utóbbi 15 évben bármikor. Az átfogó amerikai és európai indexek átlagosan 30-40 százalékkal értékelődtek le. Minél jobban harsogták az elemzők, hogy vége a recessziónak, a gazdaság fellendül, a vállalati profitok szárnyalni fognak, annál jobban zuhantak a részvényárak. A várva várt fellendülés ugyanis egyelőre kevéssé látszik felbukkanni, viszont csaló könyvelők, korrupt bankárok, alulképzett repülőgép-pilóták és lépfenevírusok settenkednek elő mindenfelől. Ráadásul az amerikai elnök láthatóan nehezen bírja valami jó kis háború nélkül, márpedig a lövöldözés aligha nyugtatja meg a befektetők idegeit.
A tőzsdei jegyzések többsége most ugyanott tart, mint öt-hat évvel ezelőtt. Ez tulajdonképpen rendjén is volna, hiszen 1997 és 2000 között olyan ütemű áremelkedés volt a tőzsdéken, amit aligha lehet racionálisnak tekinteni. Mondhatnánk azt is, hogy az árak mostanra csak visszatértek egy reális szintre. A baj csak az, hogy ez valószínűleg senkit sem vigasztal. Arról nem beszélve, hogy ettől még nyugodtan eshetnek tovább. Főleg, ha sok elemző egyszerre jövendöl áremelkedést. De hát sok jó elemző kis helyen is elfér...
Egyébként mi, magyarok egy szót sem szólhatunk. A világ nyolcvankét nemzeti tőzsdeindexéből a BUX dollárban számolva a tíz legjobban teljesítő között van az idén. Ebből is látszik, hogy a magyar tőkepiac valóságos aranybánya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.