BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi adatokra várva

2002.10.28., hétfő 00:00

Csendesen, különösebb meglepetés nélkül csordogáltak-csordogálnak a makrogazdasági adatok a mögöttünk, illetve előttünk álló négynapos munkahetekben. Az elmúlt időszak legérdekesebb adatai a keresetekről szóltak. A Központi Statisztikai Hivatal augusztusi jelentése az utolsó előtti volt, amely nem tartalmazta az 50 százalékos közalkalmazotti béremelést. (Szeptemberben még azért nem jelennek meg a magasabb számok a kereseti statisztikában, mert az első őszi hónap megemelt bérei csak október elején kerültek rá a bankszámlákra.) Ezzel együtt is 11 százalék feletti a reálkeresetek éves alapon számított bővülése a január-augusztusi időszakban. Az egyensúlyi és inflációs szempontból aggasztó folyamatban kisebb megnyugvást jelenthet, hogy a nyár végén valamelyest mérséklődött a bérkiáramlás a versenyszférában, de az év egészében nemzetgazdasági szinten így is 15 százalék körüli keresetemelkedés várható.

A magas bérdinamika megmutatkozik a kiskereskedelmi forgalom adataiban is. Úgy tűnik egyébként, hogy lassan lecseng az autóvásárlási láz, és helyette az iparcikk jellegű kiskereskedelem kezdi élvezni a többletkereslet jótékony hatásait. Augusztusban 11 százalékkal kevesebb gépjárművet adtak el a kereskedők, mint egy hónappal korábban.

Ezen a héten talán a legnagyobb érdeklődés a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának ülését kíséri. Igaz, nagy izgalom azért itt sincs, hiszen a piac egységesen úgy véli, hogy az idén már nem nyúl a kamatokhoz a jegybank.

Sokkal érdekesebb adatok várhatók viszont a világ egyéb régióiból, amelyek talán Magyarország számára is fontos információkat hordozhatnak. Az Egyesült Államokban a héten jelenik meg a harmadik negyedéves GDP-növekedésre vonatkozó gyorsbecslés, ami a szakértők előrejelzései (és reményei) szerint gyorsulást fog mutatni. Az európai gazdaság állapotáról már ma is pontosabb képet kaphatunk, hiszen napvilágot lát az egyik legnagyobb figyelemmel kísért német konjunktúramutató, az Ifo-index. Az elmúlt hónapokban folyamatos csökkenésnek lehettünk tanúi, ami egybevágott a reálgazdasági mutatókkal. Az elemzők úgy vélik, nincsenek jelei a várva várt fellendülésnek, ezért további kisebb csökkenésre számítanak.

Az elmúlt hét legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye az IBM székesfehérvári gyárának megszüntetése volt. Az exportforgalomban ugyan feltehetően érzékelhető lesz a multi kivonulása, de a termelés jelentős importhányada miatt az egyenlegben csak kevéssé fog meglátszani a gyár megszűnése. (MI)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.