Moszkva a túszügy után

Ha mintaszerűen sikerült volna lezárni a moszkvai túszdrámát, akkor egyfajta nulladik órának lehetne felfogni a reá következő pillanatot. Mint amikor valami új kezdődik. Egyelőre azonban a régi folytatódik, és legalább két olyan kérdés merül föl, amely a múltban gyökeredzik, és magyarázatra vár. Hogyhogy a túszoknak több mint 10 százaléka vesztette életét? És ami ezzel esetleg össze is függ: hogyan számol el Moszkva az alkalmazott gázzal? Amely - akárminek nevezik is - vegyi fegyver, és mint ilyen, tilalom alá esik. Múltidézőként idetartozik még, hogy folyamatosan alábecsülték a túszok, majd az áldozatok számát, első sajtóértekezletén a belügyminiszter még azt állította, nem vetettek be "rendkívüli eszközt", és sajnos az is, hogy talán sosem tudjuk meg, mi volt a szombaton virradóra végrehajtott akció igazi célja: a terroristák likvidálása, vagy a szerencsétlen emberek kimentése.

Annyi mindenesetre biztos, hogy klasszikus terrorcselekményről volt szó. Az állam képviselői természetesen nem voltak irigylésre méltó helyzetben, de történetesen épp azért választották őket posztjukra, hogy ilyen esetekben (is) helyt tudjanak állni, és megtalálják a legjobb megoldást. Amit lehetett, megtanulták - mondjuk - a Kurszk tengeralattjáró tragédiájából. Nem volt reflexszerű hallgatás, Putyin elnök lemondta külföldi útjait, sőt nyilatkozatai szerint a legfőbb feladat a túszok életének megmentése lett volna.

Ez utóbbi - az élet mindenekfelettisége - teljesen új hatalmi követelmény abban az országban, ahol évszázados hagyománya van annak, hogy az ember a legolcsóbb; talán ezért is sikeredett felemásra a művelet. De ha Vlagyimir Putyin megmarad ennél az előfeltevésnél, akkor fordulatot kellene teremtenie a csecsen háborúban, és nemcsak azért, mert az ottani vérengzés és rombolás most megint reflektorfénybe került. Félő azonban, hogy a dolog átsiklik a világméretű terror elleni harc retorikájának vakvágányára. (SzH)