Megmaradó támogatások
Takács László
A Baromfi Termék Tanács igazgatója
"Nagy hátrányt jelentene a termelőknek, ha a közvetlen agrártámogatások mértéke csak 25 vagy 35 százalék lenne, remélhetőleg a kormányzat a tárgyalásokon ennél még kedvezőbb kondíciókat tud majd elérni. Szükség lenne arra is, hogy a meglévő támogatások a csatlakozást követően még három évig megmaradjanak, még akkor is, ha azok nem EU-konformak. Legfontosabb lenne a minőségi árutermelés támogatásának megtartása. A kormányzatnak meg kellene jelölnie azokat az agrárágazatokat, melyeknek esélyük van arra, hogy a csatlakozást követően életképesek lehetnek, s fejlődhetnek. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy a baromfiágazat ezek közé tartozik. Az unió piacán tavaly 397 millió dollár értékű devizabevétele volt a baromfiágazatnak, s annak 72 százaléka az uniós országokban kötött üzletekből származott. Arra számítani lehet, hogy a csatlakozást követően a baromfiágazat cégei között koncentráció és szelekció is lesz."
Direkt támogatás
Ebele Ferenc
A Magyar Agrárkamara főtitkára
"Gazdaságilag elfogadhatatlan lenne a magyar agrártermelők számára, amenynyiben a közvetlen agrártámogatások mértéke az új tagok számára 25 százalék lenne. Ez tartós versenyhátrányt jelentene, a támogatáskülönbséget hatékonyságnöveléssel ledolgozni nem lehet. A tartós lemaradás konzerválása munkahelyek megszűnéséhez vezethet. A magyar és az uniós agrártermelés között meglévő technológiai szintkülönbség egyébként a felzárkóztatásig éppen a hazai termelők pozitív megkülönböztetését indokolná. Reméljük, a kormány a tárgyalásokon 30-35 százalékos támogatást el tud érni. Az előzetes hírek szerint ennek az lenne az ára, hogy 2006-ig nem lehetne szó növekedésről, az első három évben azonban azonos szinten maradna a kifizetések mértéke. Fontos kérdés az is, hogy a még nyitott kvótadossziékat - gondolok itt tejre, gabonára, húsra - a magyar tárgyaló delegációnak hogyan sikerül lezárnia."
Nyitott kvótadosszié
Sirman Ferenc
A Tej Termék Tanács ügyvezető igazgatója
"Reméljük, hogy a magyar tárgyaló delegációnak a még nyitott kvóták tárgyalásánál sikerül kedvező kondíciókat elérnie, remélhetőleg a nyitott kérdésekre két-három héten belül választ kapunk. A tej esetében ez a 2,4 milliárd literes kvóta elérését jelentené, ami egy kompromisszumos megállapodásnak számítana, mivel az EU 1,9 milliárd litert ígért, míg az előzetes magyar igény 2,8 milliárd literről szólt. A 2,4 milliárd literes kvóta elérése azért lenne fontos, mert félő, hogy a későbbiekben a belső fogyasztás növekedését követően az igényeket nem hazai forrásból elégítik majd ki. Ha a tejkvótát kétmilliárd liter alatt állapítanák meg, akkor annak már rövid távon is súlyos következményei lennének. Magyarországon is voltak olyan évek, amikor az egy főre jutó évi tejfogyasztás elérte a 230 litert. Jelenleg a statisztikák szerényebb értéket - évi 160 litert - mutatnak, de úgy vélem, esély van arra, hogy a fogyasztás növekedjen."
Technológiafejlesztés
Oláh István
A Her-Csi-Hús Kft. ügyvezető igazgatója
"Az agrárcégek számára nemcsak az a fontos, hogy a magyar delegáció a közvetlen támogatások, illetve a kvóták tekintetében milyen megállapodást tud kötni, hanem az is, hogy a csatlakozásig szükséges teendőket sikerül-e elvégezni. Sok tennivaló van azért, hogy a baromfiágazat cégei megtartsák versenyképességüket. Ha nem tudnak azonos feltételek mellett dolgozni, mint a nyugat-európai vállalkozások, a csatlakozást követően úgy járhatnak, mint az osztrák baromfiipar, ahol az unióba való belépést követően a cégek fele tönkrement. A közelmúltban egy fórumon hallottam, hogy az ágazatban a cégek egyharmada felel meg az uniós színvonalnak, kétharmaduk közelít ahhoz. A szükséges fejlesztésekhez igénybe lehet venni a SAPARD-hitelt, valamint FVM-támogatást, de mindkettőhöz önerő is kell. Olyan fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani, melyeknek segítségével a meglévő kapacitások között sikerül összhangot teremteni."
Jövő heti kérdésünk: Növelheti-e a beruházásokat a kamatcsökkentés? Írja meg válaszát honlapunkon! (www.vg.hu) -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.