A Medgyessy-kormány, úgy tűnik, biztos receptnek tekinti, hogy egy-egy "személyi balhé" hullámait törvényekkel próbálja meg csendesíteni, sőt a maga javára fordítani. A D-209-es ügy pedig jó példa volt arra, hogy a "hirtelen felindulásból elkövetett" módosítási javaslatok legalább annyit árthatnak, mint használhatnak: a nyáron heteken belülre ígért, mindent átláthatóvá tenni hivatott törvényjavaslat átvilágításról szóló része dugába dőlt.

Jogszabályokra persze szükség van, és az sem baj, ha azok nem-csak a korrupciót, hanem annak látszatát is igyekeznek kiküszöbölni. Csak ez ugye nem megy azonnal, pláne akkor nem, ha a törvénymódosítás fő célja a kommunikációs csatatér meghódítása. Nem véletlen, hogy noha már a harmadik kormány tartja szükségesnek, ám eddig senki nem kezdett bele a közbeszerzési törvény átfogó reformjába. Pedig sok egyéb mellett egy új törvényben meg lehetne fogalmazni a közbeszerzési eljárásból kizáró passzusok közé valamiféle összeférhetetlenségi szabályozást - például, hogy amennyiben az újdonsült politikus vezette állami szerv pályázatára az érintett volt cége is jelentkezik, a céget eleve ki lehet zárni a tenderből. A vitás esetek eldöntésére pedig alkalmas lehet egy közbeszerzési döntőbizottság keretein belül létrejövő új testület is. Az azonban aligha járható út, hogy előbb az ügyvédi irodákat, majd - ha úgy hozza az élet - sorban más cégeket (előbb-utóbb esetleg iskolákat, kórházakat) zárjanak ki általánosságban a közpénzekre való pályázás lehetőségéből. (Abba már ne is menjünk bele, hogy a politikus csak a kormánypárti képviselőt és minisztert jelenti-e, vagy általában értendő.)

A "mellékkövetkezmények" egyike lehet, ha közzéteszik a kormánytagok volt munkahelyének, gazdasági érdekeltségének listáját öt évre visszamenően. Az internet korában azonban a nyilvánosság eszközét ennél sokkal szélesebb körben is el lehetne képzelni. (Tényleg csak zárójeles megjegyzést érdemel, hogy vajon miért nem kell a sokat emlegetett e-parlamentben a képviselői vagyonnyilatkozatokat digitalizált formában is benyújtani?) Ugyanakkor a javaslat - melynek célja aligha, eredménye azonban vitatható - megint csak tűzoltó jellegű, és nem látszik, hogyan illeszkedne egy nagyobb ívű, a nyilvánosságot zászlajára tűző elképzeléscsomagba.

A reakciók kuszaságát magyarázhatja, hogy mára igen nehéz különbséget tenni ügy és ügy között, a korrupciós bélyeg gyorsan rásüthető mindenre és mindenkire. A Wermer (Happy End)-ügyre válaszként a mai ellenzék Ron Werber megbízását hozza fel. A különbségtétel pedig indokolt lenne, hiszen előbb-utóbb eljuthatunk oda, hogy a mindenkori hatalomnak nincs lehetősége olyan személyekkel együtt dolgozni, akiket hosszabb ideje ismer, akiket kipróbált és akikben megbízik. Az igazi problémát az előző négy évben az jelentette, hogy milliárdos nagyságrendben kis körbe kiáramoltatott pénzekkel az ÁSZ-ellenőrzések megállapítása szerint még csak papíron sem tudtak tisztességesen elszámolni. És persze az is, hogy nem történhetett olyan visszaélésgyanús eset, amelynek következményei lettek volna. E tekintetben a jelenlegi kormány legalább valóban megpróbál adni magára (Braun Róbert kommunikációs tanácsadói szerződését megszüntették, és államtitkár lett, Kiss Elemér lemondott). És ez már csak azért is fontos, hogy a magyar közvéleményben a "politikusok" apatikus legyintése helyett kialakuljon az a pártszimpátiától független elvárás, hogy bárki is lép félre, annak következményekkel kell járnia.

De: ha Orbán Viktornak Wermer András nyerte meg a választást, ne kényszerítsük arra, hogy azután ne dolgozhasson vele, és ha Medgyessy Péternek Ron Werber tette meg ugyanezt a szívességet, hát őt se kelljen kényszerűségből mellőzni. Célszerű lenne azonban a megbízásokkal kapcsolatos valamennyi adatot azonnal közzétenni, és nem megvárni, amíg az valamelyik napilap címlapjáról botrányként kerül be a köztudatba. Az ilyen jellegű megelőzéshez nincs szükség törvénymódosításra, de még az etikai szabályok kódexbe foglalására sem, elég, ha azokat a gyakorlatban is alkalmazzák.