Versenyképességünk kérdőjelei
Jellemző, hogy 2001-ben még valamennyi(!) feltörekvő gazdaság között első helyen végzett Magyarország a gazdasági stabilitás terén, 2002-ben azonban már az összetett versenyképességi mutatóban egy helyet visszacsúsztunk. Ez a rontás nem is tükrözi híven a befektetők véleményében beállt változást: abban sokkal nagyobb a romlás. Mi okozta 2002 második felében a befektetői értékelések jelentős romlását, ami a 2003. év első hónapjainak igen szerény működőtőke-beáramlási adataiban is tükröződik?
Önmagában nem a kormányváltás, hiszen a korábbi választási évek mindegyikében visszaestek a külföldi beruházások, mert a bizonytalanság nem kedvez a bizalmat jelző külföldi befektetésnek. Kína GATT-tagsága sem volt újdonság, az alacsony bérre épülő versenyképesség terén már korábban elveszítettük vonzerőnket. Még az sem hatott meglepetésként, hogy az európai uniós csatlakozás következtében a nagy befektetők elesnek a korábbi adókedvezményektől, bár többen még reménykedtek, hogy a kormány többet ér el, vagy más csatornákon keresztül pótolja az elmaradó nyereséget. A forinterősödés hatása sem lehetett újdonság, mert 2001-ben már módosították kalkulációikat és a belső elszámolóárakon keresztül, árfolyam-biztosítással, illetve a költségek racionalizálásával már válaszoltak az erősebb forint teremtette új helyzetre. A globális, különösen az európai receszszió sem 2002 szeptemberében tudatosult a nagy multinacionális cégek vezetőiben, mert a technológiai részvényárfolyamok 2000. áprilisi összeomlása óta a globális gazdaság már úton volt a recesszió felé.
A kormány vezető tisztviselői a minimálbér emelését mint okot szokták felhozni a versenyképesség romlására, ami igen mulatságos. Eltéved, aki a gazdaságot politikai szemüvegen át nézi, hiszen Magyarországon a globális cégeknél nem dolgoznak minimálbéren. Az a négy ok, amit a szakmai elemzők a magyar versenyképesség romlására felsorolnak, már legalább egy évvel 2002 szeptembere előtt "benne volt a rendszerben" - forinterősödés, Kína, adókedvezmények és recesszió -, érdemes tehát tovább vizsgálódni.
Történt valami, éppen 2002 szeptemberében, ami valóban kiváltotta a befektetők véleményének módosulását. A kormány ekkor döntött a korábban megígért béremelésekről, és mindenki számára hirtelen világossá vált, hogy nem pusztán választási ígéretről van szó. Miért érhette hideg zuhanyként a befektetőket a zömében őket nem is érintő sorozatos béremelés? Azért, mert megértették, hogy a kormány hajlandó egy igen magas költségvetési hiányt vállalni, tekintet nélkül annak gazdasági hatásaira. Ettől a kormánytól mást vártak, azt gondolták, hogy a befektetési szempontoknak rendeli majd alá a politikai szempontokat, de fordítva történt. Úgy gondolom azonban, hogy még ez sem lett volna elegendő a hangulat megfordítására, hiszen a gazdaság többi mutatója igen jól alakult: felére csökkent az infláció, az eurózóna-országok átlagához képest négyszeres lett a GDP-növekedés, és még a kereskedelmi mérleg is javult (euróban 100 millióval, dollárban nem változott). A fizetési mérleg ugyan romlott (2 milliárd euró deficitről 2,8 milliárdra), de láthatóan ebben nem a fogyasztás bővülése miatt elfutó import volt a bűnös, hanem a turizmus és az FDI, ami globális és nem magyar jelenség. A kedvezőtlen fordulat mögött az a felismerés állt, hogy a kormány sem az adózás területén, sem az infrastrukturális befektetéseknél, sem pedig az oktatás, szakképzés, átképzés területén nem kezdeményezi azokat a változtatásokat, melyeket az egész üzleti szektor vár.
A kormány a könnyebbik utat választotta: a gazdasági környezet javítása nélkül javította az emberek közérzetét. Utóbbi szükséges a jó gazdasági teljesítményhez, de messze nem elegendő. Bért emelni, még pontosabban, a korábbi kormány béremeléseire ráemelni az adók csökkentése, fontos közlekedési beruházások indítása, valamint a duális szakmai képzésre vonatkozó reform bejelentése nélkül hiba, attól a kormánytól pedig, amelyik ezeket meg is ígérte, könynyelműség. 2002 szeptembere nem hasonlítható a 2001. szeptember 11-ei sokkhoz, de arra figyelmeztet, hogy Magyarországon a piac működése nem annyira független az államtól, mint azt sokan hinni szeretnék. Arra is figyelmeztet, hogy az üzleti szektor bünteti azt, aki késlekedik a versenyképességet javító lépésekkel.
