Kételyek

A tegnapi nap a gazdaság és a gazdaságpolitika szempontjából bizonyára az idei év egyik legfontosabb napja volt, hiszen megszületett a nagy közös döntés: 2008-ban kívánjuk bevezetni az eurót. Bár bízhatunk benne, hogy a fenti megállapítás kellőképpen távolról, történelmi szemszögből nézve helyes, aligha mehetünk el amellett szó nélkül, ahogy a gazdaság szereplői reagáltak a bejelentésre.

Ez alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a 2003. esztendő legfontosabb eseményei sokkal inkább azok voltak, amelyeket ilyen fogalmakként jellemezhettünk mostanában: "sodródó, tehetetlen fiskális politika", a "gazdaságpolitikai szereplők közötti összhang teljes hiánya" vagy éppen "elhibázott árfolyam-politikai döntés". Az elmúlt fél éven végighúzódó eseménysor szemmel láthatóan olyan szinten erodálta a döntéshozók hitelességét, hogy még egy ilyen alapvetően kedvező döntésre is gyengülni tudott a forint, a szakértőktől pedig sokkal több kritikus, mint üdvözlő jelzés érkezett.

Néhány árulkodó (kiragadott) idézet: "mélységes kétkedés...", "nem tűnnek elégségesnek...", "nem volt túl meggyőző...", "szavak, szavak, szavak...". Gyorsan el lehet veszíteni és nehéz visszaszerezni a hitelességet - állapíthatjuk meg tehát, bár kétségtelen, immár két éve dolgozik keményen az eredményen a teljes magyar politikai elit.

A tegnapi döntés bejelentése során kísértetiesen felvillantak ugyanazok a fent említett elemek, amelyek az elmúlt időszak gazdaságpolitikáját jellemezték. A sodródó fiskális politikának jó megerősítést adott, hogy a 2003-as és 2004-es költségvetési konszolidáció tervezett mértéke szerénynek mondható (ráadásul még ebben sem hisznek a szakértők, mert mögötte nem látnak konkrét intézkedéseket). A gazdaságpolitikai szereplők közötti összhangra jellemző, hogy míg a pénzügyminiszter a gazdaságpolitika folytonosságáról, addig a jegybankelnök az egyensúlyi pályára való visszatérés szükségességéről beszél. És egyelőre nem tűnik túl átgondolt árfolyam-politikai lépésnek az ERM-II. rezsimbe 2004 közepén való belépés sem, tekintve, hogy túlságosan korán veszünk fel olyan kötöttséget, amire a 2008-as céldátumot figyelve később is lehetőségünk lenne.

Jó lenne, ha a fenti bizalmatlanságra rácáfolnának gazdaságpolitikusaink. Nem kell hozzá sok: épp csak annyi, hogy a választási évben a kormány szigorú költségvetési politikát folytasson, a régi reflexet, az inflációval történő stabilizálást (legalább) ne (nagyon) alkalmazza, és hogy ne odázza el tovább az adóreformot. Hamarosan kiderül, hogy kiirthatók-e ezek a genetikai kódhoz hasonló erősségű magatartási szabályok az ország irányítóinak fejéből egy fontos cél érdekében.