Lelassulva, de túlpörgetve

A konjunktúra lanyhulása jellemzően a lakossági fogyasztás csökkenésével jár, javul a külső egyensúly és egyáltalán: minden olyan folyamat, amely a gazdaság egészségtelen túlhevülésére utalhat, ellenkezőjére fordul. Ezzel szemben hazánkban jelen pillanatban a növekedés belső szerkezete olyan, mint ha a ciklus másik felén állna a gazdaság, azon, amelyhez éppenséggel egy szép magas növekedési számot várnánk.

A sajátságos helyzet okai ismertek: a nyugati dekonjunktúra törvényszerűen kihat egy kis nyitott gazdaság teljesítményére. Távolabbról nézve a dolgot, úgy is fogalmazhatunk, hogy a magyar gazdaság üzleti ciklusai szépen simulnak a nemzetközi trendbe. Hogy ez milyen erős determináció, azt jól mutatja az is, hogy még egy olyan erős aszimmetrikus sokk sem tudja kirángatni a gazdaságot a trendből, mint a gazdaságpolitika élénkítési kísérlete. Ezt a két éve tartó akciót nevezhetnénk ugyan jóindulatúan "anticiklikus makroszabályozásnak", de a jelenlegi hitelességhez nem jár ilyen gesztus: nyugodtan mondjuk, hogy gazdaságpolitikusaink minden negyedik évben sutba vágják felelősségüket és gőzerővel elkezdenek "szavazatmaximalizálni". (A szokásoktól eltérően a baloldali kormányzat nem hagyta a ciklus végére a dolgot, mindjárt a belépő ilyenre sikerült.)

A "kívülről hűtés, belülről hevítés" eredményeképpen a lassuló gazdaság, alacsony vállalati beruházási hajlandóság, csökkenő inflációs nyomás, látványosan romló külső egyensúly, nemzetgazdasági eladósodás folyamatainak sajátos elegyével találkozhatunk. Akkor most hogy is van ez? Nincs is hatással a növekedésre az a kereslettömeg, amit a költégvetés fáradságos munkával a gazdaságba nyomott? De igen, több szakértő is állítja, hogy e nélkül tavaly már 3 százalék alatt lett volna a növekedés.

Ez a látszólag megnyugtató válasz azonban egy másik, kevésbé hízelgő megállapítást is kikényszerít: a jelenlegi világgazdasági helyzethez képest túl gyorsan növekszik a gazdaság.

Sok lenne a 3 százalékot valószínűleg az idén is alig meghaladó GDP-bővülés? Hol lesz itt akkor nemzeti felzárkózás? - ijedhetnénk meg, talán nem is teljesen alaptalanul. Elvégre a számokat ilyen szűrőn keresztül figyelve valóban kétséges, mikor lesz itt újra 5 százalék körüli dinamika. Az 1997-2001-es aranykor talán elhitette velünk, hogy különlegesek vagyunk, és a térségbeli társainknál tartósan magasabb növekedésre vagyunk ítélve. Pedig csupán annyi történt, hogy a nagyjából azonos alapfeltételek mellett a kilencvenes évek közepén (a korábbi reformok miatt) volt némi hozott előnyünk. Ez azonban mára elfogyott, törvényszerű, hogy a többi rendszerváltó ország számára is elérkezik a fejlődés nálunk már jól ismert korszaka.

De aki úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetre az állam aktivitásának növelése az orvosság, az komolyan téved. A legutóbbi lépések (például a forint gyengítésére irányuló akciók) és a további tervezett intézkedések (például a versenyképességi tanács felállítása) csak erőtlen pótcselekvések, melyek aligha járnak a versenyképesség és így a növekedési potenciál emelkedéséhez. Ezek legfeljebb egy szűk lobbicsoport érdekeinek kielégítését szolgálhatják, de aligha vezetnek a reálgazdaság esélyeinek javulásához. Az elmúlt időszak teljesítménye ebből a szempontból figyelmeztető: röpke fél év alatt a forint beleszaladt egy felértékelődési spekulációba, majd egy jelentős leértékelődésbe, jelezve, hogy a külföld sem igazán tudja, mit gondoljon a gyorsan eladósodó magyar gazdaságról. (Azért az Európai Unióba való belépés kapujában, vagy már éppen tagként "összehozni" egy valutaválságot Guinness-könyvbe illő teljesítmény lenne.)

Ha már a kormány semmiképpen nem elégszik meg azzal a passzív szereppel, hogy visszatér egy reális gazdaságpolitikához (értsd: kiigazít), akkor is találhatna magának éppen elég munkát: a versenyképesség-javítás szempontjából például üdvözlendő lenne, ha a szürkegazdaság egy részét az adórendszer egyszerűsítésével (a kiskapuk átláthatatlan rendszerének eltörlése) és az így lehetővé váló adókulcs-csökkentéssel viszszakényszerítené a legális szférába. Ez történetesen még társadalmi szempontból is méltányos lenne, hiszen a szegények és a gazdagok közötti különbségek még tavaly is növekedtek. Ha nem ennek megállítása egy baloldali kormány feladata, akkor mi?