Válság nincs, váltás kell

A magyar gazdaság növekedése folyamatosan csökken 2001 első negyedévétől. A csökkenés természetes folyamat egy olyan kis nyitott gazdaságban, amelynek exportja a GDP több mint 60 százalékát teszi ki, és exportjának közel 75 százalékát az alig növekvő Európai Unióban értékesíti. Ha a növekedési ütem lassulása nem következne be, az azt a Magyarországon az elmúlt két évben megfigyelt folyamatot jelentené, hogy a kormányzat a belföldi kereslet mesterséges és hosszú távon nem fenntartható gerjesztésével kívánja a növekedést fenntartani. A növekedési ütem lassulása nem válság (bár az is igaz, hogy a hazánkkal azonos, sőt magasabb nyitottságú és exportszerkezetű közép-európai és balti államok közül többek növekedése számottevően meghaladja a hazait), de a lassulást kísérő makrogazdasági folyamatok súlyos problémák meglétére utalnak. A gazdaságpolitika számára négy párhuzamosan jelentkező, de különböző időtávon és szinten kezelhető probléma jelentkezik.

Egyrészt a lassuló növekedés erőteljesen romló makrogazdasági mutatókkal párosul: növekszik a kereskedelmi és a folyó fizetési mérleg hiánya és csökken annak nem adóssággeneráló tőkebeáramlásokkal fedezett része, a tervezettet számottevően meghaladhatja az államháztartás deficitje, növekszik az államháztartás, illetve a teljes nemzetgazdaság bruttó adóssága, és rendkívül kedvezőtlen szerkezetű a főbb nemzetgazdasági szereplők nettó megtakarítói pozíciója. Noha a mutatók romlása még nem éri el a fenntarthatóság küszöbét, de súlyos egyensúlyi problémákat jelez, és mindez nem ciklikus tényezők, hanem strukturális problémák és gazdaságpolitikai hibák eredménye.

Másrészt nincs koherens és megfelelően összehangolt gazdaságpolitika, ami elsősorban a monetáris és fiskális politikák közötti összhang hiányát jelenti. A versenyképesség és az egyensúlyi mutatók alakulásával nem indokolható keresletkiáramlást eredményező fiskális és jövedelempolitika nyomán kialakult szigorú monetáris és laza fiskális politika egyvelege lassan másfél éve okoz nehezen kezelhető problémákat, miközben a növekedés és egyensúlyi mutatók javulásához éppen ezzel ellentétes egyvelegre lenne szükség. A hiányzó összhangból eredő költségeket tovább növelik az elhibázott árfolyam-politikai döntések, amelyek az egyensúlyi zavarok által indokoltnál erőteljesebb árfolyam-volatilitást eredményeztek, és károsan befolyásolták nemcsak a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és hitelességét, de a versenyképesség célul kitűzött javítását is. A jelenlegi gazdaságpolitikai mix nemcsak rövid távon okoz költségeket, de a hosszú távú célokkal (hatékony alkalmazkodás az EU-csatlakozás okozta fiskális és egyéb költségekhez, sikeres belépés az euróövezetbe stb.) sincs összhangban.

Harmadrészt a rövid távú makrogazdasági problémák mellett egyre erőteljesebben hat, hogy a hazai gazdaság az elmúlt két évben jelentősen veszített ár- és költség-versenyképességéből mind önmaga korábbi szintjéhez, mind a fontosabb közép-európai vetélytársakhoz képest. A versenyképesség romlása a magas telephelyköltségek, a romló üzleti klíma miatt a befektetési vonzerő csökkenésével párosult, ami elsősorban a közvetlen tőkebefektetések mérséklődésében jelentkezik. Az ár- és költség-versenyképesség romlása, a tőkebefektetések csökkenése általánosabb problémára hívja fel a figyelmet: más növekedési pályára kell átállni az olcsó bérekre, az adó- és befektetési kedvezményekre, az alulértékelt árfolyamra alapozott növekedésről. Ehhez viszont a termelési tényezők minőségét javító és rugalmasságát erősítő lépésekre, a magánszektor számára rendelkezésre álló finanszírozási források bővítésére és az elhibázott jövedelem- és árfolyam-politikai döntések fokozatos korrekciójára van szükség.

A problémák negyedik és a versenyképességhez szorosan kapcsolódó szintje az államháztartás kiadási és bevételi oldalának a politikai helyzet, a végrehajtható koncepciók hiánya miatt elmaradó reformja. A változatlanul magas centralizáció és redisztribúció rövid távon az egyensúlyi problémákat élezi és a versenyképességet rontja, míg hosszabb távon gátolja az EU-csatlakozás fiskális költségeinek kezelését és lassítja a gazdasági növekedés ütemét.

Fenntarthatatlan szerkezetű növekedés, romló makrogazdasági mutatók, inkonzisztens és hibás gazdaságpolitikai egyveleg, romló versenyképesség és alapvető kiigazításra szoruló növekedési modell, az állami centralizáció és redisztribúció elmaradó kiigazítása okozta problémák: ezek együttesen jelentős folyó költségeket és a lehetségesnél mérsékeltebb jövőbeli növekedés miatt elmaradó hasznot jelentenek a magyar gazdaság számára. Ráadásul a gazdaságpolitika lassú reagálása, a túlfűtött és az előttünk álló választások (2004, 2006) által már befolyásolt politikai légkör, valamint a kedvezőtlen exogén adottságok nem is adnak arra sok reményt, hogy gyors változások várhatók az említett területeken.

Összességében ma a gazdaság még nincs válságban, "csak" az elmúlt két év elhibázott gazdaságpolitikai döntések és elmulasztott reformok kedvezőtlen következményeit kell viselnie. A gazdaságpolitika azonban egyértelműen válságban és sürgős váltáskényszerben van: ha nem történik megfelelő gazdaságpolitikai korrekció, akkor a gazdaságnak súlyosbodó problémákkal kell szembenéznie.