A beteget akkor is el kell látni, ha kevés a doktor

Annak ellenére, hogy az Orbán-kormány első egészségügyi minisztere több száz százalékos béremelést s prioritást ígért az ágazatnak, pénzügyminisztere pedig elismerte: az egészségügy az egész társadalom ügye, úgy tűnik, véleményük javarészt a kinyilatkoztatások szintjén maradt. Ezt bizonyítja a KSH tavalyi, az 1998-2000-es éveket taglaló kiadványa, amiben az olvasható, hogy 2000-ben az 1998-as esztendőhöz képest 5,1 százalékról 4,8-re csökkent az ágazat folyó közkiadásainak GDP-részesedése.

Nem csupán a hazai porondon kullog az egészségügy a nemzetgazdasági ágak sorának végén, nemzetközi összehasonlításban is alulmarad. Ugyanis ha az egészségügyi kiadásokat összehasonlítjuk más országokéval, kiderül, hogy az egy főre jutó érték valutaárfolyamon számítva 313 dollár volt, míg az Európai Unió országainak átlaga 1790 dollárt taksált. Vásárlóerő-paritáson ez az érték nálunk 841 dollár volt fejenként, az OECD-országok átlaga pedig meghaladta a 2020 dollárt.

Azért lényeges a számok világában elidőzni, mert a gyógyítóágazat sem mentes ma már a piaci viszonyoktól. A kórházak is piaci áron vásárolják az energiát, az élelmiszert, a gyógyszert és a gyógyításhoz szükséges egyéb eszközöket, műszereket. Így a gyógyintézmények vezetői csak a béreken tudnak spórolni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyanis egy összegben utalványozza a gyógyítás működési költségeit, a bérek és egyéb kiadások szétosztása a helyi menedzsment dolga.

Érdemes körüljárni a négy éve készült, s az egészségügyet kiemelten hatékonynak minősített felmérés megállapítását. Az orvoshoz forduló betegeket ugyanis a szegény egészségügyi rendszer ellenére is meggyógyítják, visszaadják őket a termelő nemzetgazdaságnak. Ez elsősorban a jól képzett, nemzetközileg is kiemelten elismert és bármelyik fejlett ország kórházában tárt karokkal várt egészségügyi szakembereknek köszönhető.

Azoknak, akiknek a hivatalos jövedelme megalázóan alacsony, ez év első felében a humán egészségügyben foglalkoztatottak nettó bérének átlaga alig haladta meg a 89 ezer forintot. Mindez egy múlt év őszén végrehajtott, átlagosan 50 százalékos béremelés eredményeként. Kár ennek magyarázatául előhozni a paraszolvenciát, hiszen a KSH által 20-25 milliárd forintra taksált hálapénzből csupán egy szűk réteg részesül. Egyébiránt a magyar egészségügy e szégyenfoltját már több kormány szerette volna eltiporni, állami pénzpótlások híján azonban mégsem tette, sőt az adózás alá vonásával legalizálta.

Csoda-e, hogy immár nem csupán egy-egy orvosi szakma, hanem maga az orvoslás vált hiányszakmává. Ma már nem keresett a korábban slágerhivatásnak tartott nőgyógyászi, sebészi munka. A fiatalok sem tipornak az orvostudományi egyetemekért, inkább választják a lényegesen jobb megélhetést garantáló pénzügyi, vendéglátó-ipari iskolákat.

Okulni kellene a nemzetközi statisztikákból is. Az 1000 lakosra jutó orvoslétszámot tekintve az egyre inkább elöregedő orvosi karral ugyanis már ma az országok sorrendjének alsó harmadában vagyunk, s alig van utánpótlás. Különösen figyelmeztető ez, mert az EU-csatlakozással még inkább könnyűvé váló külföldi munkavállalás tovább apasztja a híres hazai orvosi kart.

Pár éve még vertük a mellünket: a magyar egészségügy GDP-részesedése hamarosan eléri az Európai Unió országainak átlagát, s az ottanihoz hasonló szakképzési rendszert vezetünk be. A nemzeti jövedelemaránnyal még várni kell, ám az egyetemet végzett fiatalok valóban állami pénzből finanszírozott rezidensként (központi gyakornokok) kezdhetik a hivatásukat. De már a tavaly meghirdetett, ezernél több rezidensi állásra csupán 640 fiatal jelentkezett, a többi eltűnt a gyógyítás látóköréből. Csak sejteni lehet, hogy sokan orvosi cégeknél keresik a kiutat. A rezidensszövetség egyik vezetője szerint a tendencia folytatódik, aminek legfontosabb oka a rossz jövedelmekkel párosuló hatalmas felelősség s a kíméletlen munkatempó.

Ugyanis a beteget akkor is el kell látni, ha kevés az orvos, ami különösen az ügyeleteknél katasztrofális. Ha a törvény betűi szerint gyógyítanának, háromezer doktor kellene a most ügyeletbe fogható 16 ezer mellé.

Sokan az egészségügy magánosításától várnak megoldást, ám az ezt segítendő jogszabály elfogadása ellenére sem jön a magántőke. Pedig a következő tíz évben legalább 1500 milliárd forintra lenne szükség az ágazat konszolidálásához, ami a központi költségvetésből nem várható. A tavalyi parlamenti választásokon induló valamennyi párt a jelenlegi ciklusra 600 milliárdos konszolidációt ígért, ha kormányra jut, ennek időarányos részét a Medgyessy-kabinet oda is adta. Ám a folytatás, a gazdasági megtorpanás miatt, biztosan késik.

Tudják ezt az orvosok is. Kamarájuk nemrég leváltott vezérkarának helyébe olyanok kerültek, akik ha kell, sztrájkkal vívják meg a csatájukat. Ám annak kimenetele kétséges. Egyszerű az ok: a doktorok a gyógyításra szorulókat nem csupán a törvény és az orvosi eskü, de az orvosi felelősségérzet miatt is, mindenképpen ellátják. Talán ez az oka annak, hogy fél évszázad sem volt elég e szakma erkölcsi és anyagi elismertségének visszaszerzésére.