Kettős mérce

A hír: ismét figyelmeztette az Európai Bizottság a tagjelölteket a túlságosan magas költségvetési deficit és államadósság veszélyeire. Ilyesmik olvasásakor kell nagy levegőt venni és szép lassan tízig számolni, nehogy valami cifrát találjon mondani hirtelen felindulásában az ember.

Mert mi is jut ilyenkor először az átlagosan tájékozott újságolvasó eszébe? Ők beszélnek? Akik büntetlenül hagyják, hogy Franciaország az idén immár másodszor fogja átlépni a stabilitási paktumban meghatározott 3 százalékos deficithatárt? Sőt, a francia pénzügyminiszter egyenesen azzal az üzenettel ment a napokban Brüsszelbe, hogy egészen 2006-ig nem mennek 3 százalék alá. S noha háromévnyi túlköltekezés után a stabilitási paktum pénzbírság kiszabását írná elő, a hírek szerint az EU egyre jobban hajlik arra, hogy inkább átírja a szabályt, mint hogy tényleg büntessen. Hasonlóan notórius vétkes Németország, jövőre Berlin is harmadszor téved majd a tilosba. Nekik lehet?

De ez téves gondolatmenet. Ha Brüsszel esetleg nem is fogja szankcionálni őket, majd büntet a piac: magasabb lesz az államháztartási hiány finanszírozásának kamatterhe. Mint ahogy Magyarországnak sem elsősorban az euróbevezetés célja miatt kell leszorítania a deficitet, hanem azért, mert jó lenne, ha a megtakarítások minél nagyobb része nem állampapírokba áramlana, hanem a magánszféra beruházásait finanszírozná.

Hiába bukott ki tehát ismét a kettős mérce Brüsszelben, túl kell tudni lépni a sértett önérzet reakcióján. Az Európai Bizottság legtöbb hasonló tanácsa és ajánlása akkor is egybevág a hosszú távú magyar érdekekkel, ha a politikusok nem tudják mindig könnyen felvállalni az azok megvalósításához vezető népszerűtlen intézkedéseket.