A vélemény első ránézésre durván antidemokratikus. Végül is kevés anynyira nemzetek húsába vágó döntés képzelhető el, mint a szuverenitás egyik leginkább kézzelfogható szimbólumának, a nemzeti valutának a feladása. Hát nem az a logikus, ha előtte megkérdezik az emberek szándékát, egyetértését?! Nos, ránézésre igen. De talán nem véletlen, hogy az eurózóna jelenlegi tagjai közül egyik sem tartott referendumot az ügyről. Fájlalta is ezt sok eurószkeptikus, különösen Németországban, ahol lépten-nyomon állították, hogy lenne csak egy jó kis népszavazás, azonnal bukna az egész európrojekt, és maradna a márka!

Ma már kevésbé mondják. Az euró időközben hároméves lett, és felmérések azt mutatják, hogy átlagos társadalmi elfogadottsága 60-70 százalékos. Elmaradtak az átállás idejére megjósolt felfordulások is, nem került sor nemzeti ellenállásra, a régi pénz dugdosására, meg hasonlókra. A többség sajnálta a megszokottat, de azért január elsején hosszú sorok által az automatáknál, hogy ki-ki megpróbálhassa azt az új pénzt.

Alighanem azoknak van igazuk, akik úgy gondolják, hogy ha általános népszavazást tartanak annak idején, akkor a mai "eurótizenkettők" körében is a többség a közös pénz ellen voksolt volna. Az emberek nagy része ugyanis ilyen esetekben főként érzelmi alapon dönt, az pedig a megszokotthoz, az ismerthez, a megszeretetthez húz.

Most egymást érik azok a színvonalas elemzések, amelyek nem győzik hangsúlyozni a jelenlegi eurótagok felelősségét. Hogy éppen Német-, Olasz-, Franciaország a bukdácsoló gazdaságukkal rontanak a közös pénz imázsán. Különösen a franciák azzal, ahogy nem tartják magukat a pénz stabilitását alátámasztani hivatott paktumhoz, riasztó példát mutat a csatlakozáson gondolkodóknak. Ez mind roppantul jól hangzik egy tudományos konferencián, de valahogy nem stimmel a valós életben. Vajon komolyan vélelmezhető-e, hogy a távoli svéd fakitermelő tényleg tudja, hány százalékos rátát kellene betartani a stabilitási paktumhoz, és miért kártékony 12 ország pénzére nézve, ha a franciáknál a költségvetési hiány nem három-, hanem négyszázalékos? És ez annyira felháborítja, hogy inkább leszavazza?

Inkább az vélelmezhető, hogy az amúgy is különállásra hangolt skandináv lelkület spontán módon elutasította a korona feladását, miként szinte bizonyosan ezt tette volna annak idején a Deutsche Markba szerelmes német is, a nacionalista francia is, és még jó páran.

Vajon tényleg az tehát a lecke mindebből, hogy akkor ne tartsanak népszavazást ilyen nehezen befogadható politikai projektről? A kérdés azért is fontos, mert most zajlik az EU első igazi "alkotmányának" kihordása, amit mindenhol ratifikálni kell majd, és ezt is sok tagállamban népszavazásra akarják bízni.

Akadnak szakértők, akik szerint a dolog azért nem általánosítható, mert az egyik körte, a másik alma. Az alkotmány esetében a tagországok főként kapnak valamit, ami eddig nem volt, miközben nem feltétlen kell feladniuk sokat. (Itt jön be az értelmezés - tehát a kommunikáció - felelőssége.) És ezért itt talán - persze alapos tájékoztatás mellett - még egy referendum is megnyerhető. (Hacsak nem válik sáros belpolitikai csatározás részévé. De hát ez már egy másik történet.) A pénznél a "valami ismert" elvesztése egy "valami ismeretlen" oltárán a tét - és ez érzelmileg sokkal erőteljesebb töltéssel bíró ügy.

Abban persze van igazság, hogy ha az euró látványosan ismert tényezőjévé válik egy látványosan prosperáló európai közegnek, az már módosíthat az iménti dilemmán, és többé nem a "valami ismeretlen" az alternatíva. De a történet ma még nem tart itt. S ahhoz, hogy itt tartson, valóban lehet szerepe annak, hogy miként marad fenn a stabilitási paktum, és lesz-e recesszió a húzó gazdaságokban, vagy sem. Azaz, szem elől téveszteni azért ez utóbbiakat sem kell, de közvetlen bűnbaknak megtenni se.

Talán leghelyesebb azt mondani, hogy egy ilyen fajsúlyú kérdés az anynyira transzparens demokráciákban mint a skandináv, megköveteli a népszavazást, amihez viszont az eurónak a mainál sokkal vonzóbb projektté kell válnia, hogy legyőzze az érzelmi ellenállást. Most még ez nem volt így.