Paradoxonok az utcai politikában

Az elmúlt hetek-hónapok azt mutatják: a politikusi megnyilatkozások tervezői-szervezői immár csupán "századsorban" tartják fontosnak, hogy a megnyilatkozó mit mondjon. Az elsődleges szempont a fotózhatóság; a fő cél, hogy a meghirdetett rendezvényen fényképészek és operatőrök regimentje serénykedjék, a sajtótájékoztató így válhat médiaeseménnyé. Iparkodásuk első ránézésre sikeres: bármit állít a fideszes Szíjjártó Péter vagy a szocialista Juhász Gábor, a televíziókban és a lapokban bízvást viszontláthatják harcias önmagukat. Az effajta munka elvégzését a kommunikátorok és a píárosok a másodvonalbeli feltörekvőkre osztják, akik az elvárásoknak megfelelni igyekezve hallatlanul serények. Szinte egyetlen nap sem múlik el verbálisan és látványosan egyaránt agresszív "villogásuk" nélkül.

A "tetthelyezést" a 2002-es választási kampány időszakában a szabad demokraták honosították meg Magyarországon. Abból kiindulva, hogy az SZDSZ - ha nehezen is - bejutott a parlamentbe, az alkalmazott eszköz visszaigazolta hatékonyságát. (Talán ennél is nagyobb "elismerés", hogy az egymással vehemensen háborúskodó két nagy párt nem habozik mind gyakrabban harsánykodni a szabadban.)

A legfrissebb fejlemény a szocialisták "csapatjátéka" a "fideszes rágalmakkal" aluljárókban és tereken szembeszegezhető, újra papírra nyomtatott "tényekkel". Ez utóbbit illetően az eleve ellentmondásos megítélésű történéseket derekas "mellékellentmondás" színezi: alapesetben a kormányzat feladata az igenlés - egyszerűbben: a kormányzás -, az ellenzéké a tagadás. Paradox a helyzet, amikor az igenlést a tagadás tagadása váltja fel. A kormány úgy viselkedik, mintha az ellenzék ellenzéke lenne,

holott általában az a szerencsés, ha a hatalmon lévők nem riválisaik közléseihez képest, hanem saját értékeik, stratégiáik, vízióik alapján határozzák meg önmagukat. Ezen a téren azonban a szocialisták a kezdeti, nehézkesnek, de ígéretesnek sejthető kísérletek ellenére - a nemzeti közép vagy az új baloldal szlogenjeit nem tudták megtölteni közvetíthető tartalommal - sehol sem tartanak.

A viaskodás eredménye a permanens kampány nyomasztó érzete, amelyet undorodva kommentál a publicisztika és a politológia, mondván, ennél már nincs lejjebb. Mégis indokolt felvetni, változott-e érdemben a politika öt vagy tíz évvel ezelőtti önmagához képest. Szerintem tartalmában aligha, a róla - részben általa - alkotott kép viszont meghatározó mértékben. A politikusok ugyanazt mondják egymásról ugyanolyan szigorúan és könyörtelenül ma, mint tegnap vagy tegnapelőtt, ám a leírt körülményeknek köszönhetően ez hatványozottan csapódik le a korábbiaknál hatékonyabb médiában, így a polgár fejében is.

Megfellebbezhetetlen ítélet mégsem alkotható, mivel nem biztos, hogy az értelmiségiek megközelítései a mérvadóak. Végtére tény, hogy a politika nem kizárólag az entellektüelekhez, hanem a választók összességéhez szól. És a választók meghatározó hányada nem Alexis de Tocqueville-től vagy Benjamin Constant-tól eredezteti világlátását. Ők egyszerűen gondolkodnak a politikáról, ergo egyszerű üzenetekre van szükségük.

Persze vitatható az is, hogy az értelmiséget mint célcsoportot nem önveszélyes-e kihagyni a játékból. Legalább azért, mert véleménye áttételesen a nem értelmiségiek véleményére is hatással van. A felmérésekből kitűnik, az emberek választási hajlandósága ritkán tapasztalt mélypontra sülylyedt. Az elemzők úgy látják, ennek egyik oka, hogy sokan csalódtak tavaly választott pártjukban, de a kétoldali stílus miatt nem állnak oda a másik mögé. Nem kizárt, hogy őket másképpen kellene megszólítani.

Igaz, elvben még mindenre van idő. A választásokig két és fél évnek kell eltelnie, és addig számtalan fordulat bekövetkezhet innen is, onnan is. Különben is azt tartják, ciklus közepén célszerű a széleken kalandozni, s a radikálisok bizalma birtokában széles ívben visszakanyarodni a mérsékeltekért.

Akárhogy is, a későbbiekben feltétlenül döntő lehet, hogy melyik oldal képes elhitetni magáról: csak másodsorban harcias, de mindenekelőtt és jellemzően inkább intelligens.

Bármelyik próbálja meg elsőként, nem lesz könnyű dolga.