Komoly gond viszont, ha egy nemzetközi szervezet azt kürtöli világgá, hogy a magyar munkaerő drága, a bérek gyorsabban nőnek, mint a termelékenység, s a szomszédos országok leköröztek minket. Ha egy szemernyi kétség is felmerülne, érdemes volna azonnal és keményen cáfolni az állítást. Ezúttal azonban alighanem jobban járunk, ha csendben azért szorítunk, hogy minél kevesebb döntéshozó olvassa az elemzést.

Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy a munkavállalók a korábbinál elégedettebbek lennének. Egyes ágazatok inkább mintha vérszemet kaptak volna: miközben például a közigazgatás hatékonysága szemernyit sem javult, egyesek már az állami szférában is hiányolják az uniós bérszintet. Pedig egy jól működő gazdaságban a stabil munkahelyet ígérő közalkalmazotti fizetés a magánszektor juttatásainál csak jóval lassabban gyarapodhat, hiszen az előbbi fedezetét az utóbbi növekvő adóbefizetései teremtik meg.

Elhamarkodott volna azonban kizárólag a kereseteket okolni az elmarasztalásért. Merthogy a bérköltség jókora részét az állami elvonások adják: a magyar alkalmazott csak 54 százalékát költheti ténylegesen fogyasztásra annak a pénznek, amit cége rá áldozott, miközben az OECD adatai szerint a tanulmányban idézett osztrák kollégája 55, cseh és lengyel társai 57, szlovák felebarátai pedig 58 százalékot. Az ezen sarcok mérséklésére kialakult kényszervállalkozási gyakorlat pedig nemcsak a munkavállalók helyzetét teszi bizonytalanabbá, de a munkaerő-gazdálkodás egészét is. Az elvonások mértékéről és a bérek reálértékéről sokat elárul a felmérés egy másik adata, miszerint a munkavállalók jókora hányada heti 40 óránál lényegesen többet dolgozik.

A tanulmány felveti, hogy kiugróan emelkedett a nővérek bére, amire inkább büszkének kellene lennünk. Az ilyen szakképzésnek ugyanis éppen akkor van értelme, ha az érintettek az adott területen elhelyezkedve boldogulhatnak a legjobban. Normális körülmények közt ugyanis nem lehet a közpénzen kiképzett tanárok és ápolók számára reális alternatíva a betanított vagy irodai munka. Ha mégis így lenne, valahol súlyos hibát követünk el. Amennyiben alacsonyabb képesítést megkövetelő munkával többet kereshetnek, a szakképzésre fordított összeg nem más, mint az ablakon kidobott pénz. Ilyenkor érdemes a béreket korrigálni, ahogy ez az egészségügyben meg is történt. Még nagyobb baj, ha állás hiányában szorulnak a szakemberek alacsonyabb státusú állásba. Ekkor nyilvánvalóan pazaroljuk az adóforintokat: olyan diplomák megszerzését finanszírozzuk, amelynek sem a köz, sem az egyén nem veszi hasznát. Erre talán legékesebb példa a hazai pedagógustúlképzés. Ilyenkor bizony az oktatás szerkezetét kell - a gazdaság igényeinek megfelelően - gyökeresen átszabni.

Eközben a vállalatok versenyképességének javítása sem maradhat el, vagyis nem lehet a reformok árát, a kieső elvonásokat a vállalkozásokkal megfizettetni. Sőt, hogy versenyben maradjunk a környező országokkal, csökkenteni kell a cégek terheit is.

Nem csoda hát, hogy a versenyképességi tanács tegnapi ülésén is éppen erről volt szó. Miközben azonban a vállalatok érezhető könnyítéseket remélnek, a kormány egyelőre óvatos, hiszen nem lehet a kiadások növelésével egy időben a befizetéseket is mérsékelni. Az ördögi körből valószínűleg az jelentene kitörési lehetőséget, ha - a munkaügyi szervezet felvetésével összhangban - sikerülne növelnünk az aktivitási rátát. Ideje volna felismerni végre, hogy - a számokkal játszva - hiába mutatunk ki a környező országokénál kisebb munkanélküliséget, az bizony csak a fizetendő segélyeket mérsékli, a tétlenség miatt kieső adóbevételt semmi sem pótolja.

Azt kellene tehát elérni, hogy mind több embert foglalkoztasson a magánszféra, amihez viszont csak úgy teremthetjük elő a forrásokat, ha az állam fenntartási költségei a vállalatok és a munkavállalók terheivel együtt csökkennek. Ezzel szemben most a szociális kiadások emelkednek, bevezetik az ápolási díjat, s szigorították a mikrohitel feltételeit is. Ellenkező irányú változtatásokra ? ha csak a vitatott hatású forintsáveltolást nem említjük ? egyelőre csak javaslatok vannak. Ezekért is érdemes szorítanunk.