Tízen az unió kapujában

Ügyes taktikával utoljára maradt a népszavaztatás a leginkább euroszkeptikusnak tekintett két balti államban - Észt- és Lettországban -, ahol volt is zajos ellenkampány, ám azt láthatóan ott sem akarták felvállalni, hogy ha mindenki belép, akkor éppen ők maradjanak ki. Végül magas részvétel mellett (közel kétharmados arány Észtországban, háromnegyedes Lettországban) a szavazók kétharmada a tagság mellett voksolt mindkét helyen.

Mint az várható volt, a legalacsonyabb támogatottsága a csatlakozásnak Máltán volt, ahol csaknem teljes körű részvétel mellett (90 százalék leadta a szavazatát) jött ki 53,5 százaléknyi igen - jól mutatva a szigetország mindmáig élő megosztottságát a tagság kérdésében. A legnagyobb arányú egyetértés Szlovákiában és Litvániában övezte a kérdést (92 és 91 százalék), szépséghiba, hogy a szavazati jogú szlovákoknak csak alig több mint fele mondott véleményt, míg a litvánok 63 százaléka ment el voksolni. Mindenesetre elmondható, hogy a legnagyobb - szavazatokban megtestesülő - támogatottsága a tagságnak éppen a szkeptikus balti államokban volt, ahol átlagot jóval meghaladó részvétel mellett mondott a nagy többség igent.

Egyfajta negatív rekordot Magyarország mondhat magáénak, ahol - a népszavazó kilencek közül egyedül - nem érte el az ötven százalékot se a részvételi arány (45,59 százalék). Cserébe a támogatottság már imponáló: 83 százalék volt. Annak idején bőven akadt politikai és médiamagyarázat az elmaradt voksok nagy arányára. Mára immár Brüsszelben is többnyire az a vélemény, hogy Magyarországon pontosan azért nem jött be a várt átütő eredmény, amiért sokan éppen a magyarokat szerették volna a folyamatot elindító, "példamutató" szavazóknak megtenni. Hogy ugyanis magyar földön a tagság a lakosság nagy többségénél annyira magától értetődő, természetes mód bekövetkező fejleménynek tűnt/tűnik, hogy nem igazán lehetett külön "szavazati izgalmakat" kiváltani az emberek többségéből. (Minderre csupán rájátszottak azok a speciális körülmények - belpolitikai felhangok egyfelől, időzítési problémák másfelől -, amelyek valahol már csak felerősítették az amúgy is meglévő passzivitási hajlamot a szavazók körében.)

A tíz leendő csatlakozó tehát ratifikált, és ha kisebb elánnal, de halad a folyamat a tagok körében is. Itt a többség eleve őszre halasztotta az eljárás megkezdését, mindenekelőtt biztosak akarván lenni, hogy tényleg mind a tíz jelölt valóban csatlakozni akaró országgá lép-e majd elő. Emellett jó pár kormány az utolsó európai bizottsági jelentést is meg akarta várni a leendő tagtársak felkészültségéről. Emlékezetes, hogy - az 1997 óta menetrend szerint érkező őszi országjelentések örökébe lépve - az idén még lesz egy átfogó értékelés, ezúttal azonban nem általában a csatlakozási folyamat alakulásáról, hanem a csatlakozási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséről. S bár azt kevesen gondolják, hogy ha netán valamelyik leendő tag esetében súlyos elmaradásokat mutatna ki a jelentés, akkor ez a csatlakozási szerződés egészének az elutasítását válthatja ki bármelyik tagállamban, ám a jelenség néven nevezése, netán korrigáló, büntetőintézkedések kilátásba helyezése növelheti a folyamat egészének legitimitását a mai EU-közvélemény szemében - legalábbis így vélik egyes politikai körökben.

Mostantól kezdve tehát durván hét hónap áll rendelkezésre a folyamat lezárására: a mindenki által elfogadott csatlakozási szerződésnek április végéig kell Rómába érnie - ahol az EU-alapokmányokat tartják -, ahhoz, hogy a kitűzött politikai menetrend tartható legyen, és 2004. május 1-jétől valóban az unió hatályos, teljes jogú tagjai lehessünk. (Az igazsághoz tartozik, hogy - nagyon végesetben - még a májust is be lehet áldozni a ratifikációs folyamat lezárására, lévén, hogy az igazi határidőt az európai parlamenti választások megkezdése jelenti, ami csak júniusban esedékes.) Nagyon nagy - uniós szintű, vagy valamely nemzetállami, belpolitikai - válságnak, felfordulásnak kell tehát bekövetkeznie ahhoz, hogy ez ne legyen elég a folyamat kiteljesítéséhez. Ami valahol azt is jelenti, hogy - folytatva az eddigieket - még határozottabban lehet készülni a tagsággal együtt járó valamennyi jog és kötelesség gyakorlására. Alig több mint fél év múlva jó eséllyel mód is, szükség is lesz mindezen képességek igénybevételére. Immár tényleges tagként.