Valószínűtlen a nettó befizetői pozíció

z Február óta már létezik hivatalos bizottsági papír arról, hogy önök szerint milyen irányban és milyen keretek között volna célszerű a 2007-2014 közötti költségvetés tervezésekor gondolkodni. Egyesek szerint a felvetés túl félénk, mások viszont úgy vélik, hogy túl korán fedtek fel túl sok kártyát, nem marad hely majd a végső alkudozásokra.

A bizottság 2003 elején kezdett készülni a következő költségvetésre. Mindenekelőtt azt próbáltuk felmérni, hogy milyen politikai területekre kell majd súlyozni az elkövetkező években egy kibővített unióban. Az a feljegyzés, amit az idén februárban adtunk át a tanácsnak, ennek a munkának a gyümölcse. Hadd emlékeztessek arra, hogy legutóbb - 1999-ben - túl későn készült el a 2000-től kezdődő időszak pénzügyi terve. Ebben ma már mindenki - az Európai Parlament is, az EU tanácsa is - egyetért. Ennek belátása motivált minket abban, hogy ezúttal időben cselekedjünk.



z A kisebb közös büdzséért lobbizó nettó "befizető hatok" közül akad, aki azt mondja, hogy ha a mostani bizottság csökönyös, akkor egyszerűen ki fogják várni az újat.

Ezek egyes országok elgondolásai, amelyek gyakran eltérőek. Ezért van az, hogy számunkra igazából csak a tanács álláspontja egyedül a mérvadó. Az persze ténykérdés, hogy a bizottsági javaslat egy kompromisszumos verzió, aminek vannak támogatói és elvetői. A közösségi életben mindig ez a nehéz: találni valami olyat, amit mindenki el tud fogadni. Ami a fontos, hogy az Európai Parlament - és bizonyos mértékben a pénzügyminiszterek tanácsa is - azon az állásponton volt, először azt kell tisztázni, mit akarunk kezdeni a jövőben a közös politikákkal? Mit akarunk európai szinten kezelni?



z Felmerül persze a kérdés, hogy amikor az Európai Bizottság költségvetési önmérsékletet vár a tagországoktól, nem jogos-e, ha cserébe tőle is azt kérik számon, hogy jó példával járjon elöl a takarékoskodásban?

Egyetértek azokkal, akik nagyobb fegyelmet szorgalmaznak a költségvetésben. Mi nemcsak beszélünk erről, hanem tettünk is büdzsé konszolidálása érdekében. Valójában az Európai Bizottság messze többet tett a kiadások uniós szintű visszafogásáért, mint a tagállamok átlaga.

z Mire gondol?

Arra, hogy jelentősen visszavettünk az EU-tizenötök költségvetéséből. Méghozzá pontosan azért, hogy szabad kapacitás maradjon a kibővített unió közös programjainak finanszírozására anélkül, hogy átlépnénk a kiadási küszöbszintet. Ennek következménye, hogy az idén az EU történetének egyik legalacsonyabb büdzséjével indultunk az évnek. De szögezzük le megint: ez nem önmagáért történt, hanem hogy előkészítsük a terepet a huszonöt tagúra bővült unió kiadásaihoz.



z Igen, csak közben mind több tagország vergődik a stabilitási paktum elvárásaival, mindenekelőtt

a költségvetési túllépések miatt.

Még a nettó befizető országok esetében is nemzeti költségvetésüket maximum 0,5 százalékban terheli az EU-büdzséhez való hozzájárulás. Ha egyik napról a másikra megszűnne az EU-költségvetés, azon gondjaik, amelyek ma hátrányos helyzetbe hozzák őket a stabilitási paktum elvárásainak a fényében, ugyanúgy megmaradnának.



z Mivel lehet meggyőzni azokat, akik szerint a közös büdzsé, a GNI 1,14 százaléka túl sok, hogy van mód a pénz fájdalommentesen előteremtésére?

A következő pénzügyi időszakban több forrást kell biztosítani a növekedést segítő kiadásokra, például a kutatás-fejlesztésre, vagy hallgatói mobilitásra és hasonlókra. Viszont ha a plafon alatt akarunk maradni, akkor értelemszerűen csak úgy lehet egy adott területen növelni a forrásokat, ha más, korábban klasszikus kiadási területnek számító célokra - mint a közös agrárpolitika - ezúttal kevesebbet költünk. És persze nem szabad megfeledkezni a szolidaritás alapvetéséről sem, arról, hogy a kohéziós politika jegyében forrásokat kell tudni átengedni a régieknek az új tagok számára. Aminél látni kell, hogy az újak finanszírozása nemcsak ezek számára jelent előnyt, hanem magát az Európai Uniót is finanszírozzuk általa. Amikor például a Schengen-tagságra való felkészítés jegyében forrásokat allokálnak Lengyel- vagy Magyarországnak, ekkor ezzel a külső határok erősítését is finanszírozzuk. És ez nemcsak az érintett ország érdeke, hanem az egész unióé. Egyszóval látni kell, hogy a nettó befizető országok pénze nem vész el számukra sem. A közösséget gazdagító befektetésnek tekinthető.



z Úgy tűnik, hogy az új országok is egyelőre inkább nemzeti érdekek szemüvegén át nézik a kérdést. Szlovénia például kacérkodik az egyszázalékos plafonért lobbizó nettó befizető hatok táborával, miközben a többiek is láthatóan azon mérik le elégedettségüket, hogy milyen lehet a tagság pénzügyi mérlege.

Meg kell tanulni olyan kategóriákban is gondolkodni, mint hogy mi lehet előnyös uniós szinten. Mondok egy példát: bel- és igazságügyre - tehát menekültpolitikára, határvédelemre, a terrorizmus elleni erőfeszítésekre és hasonlókra - jelenleg egy EU-állampolgárra vetítve évente 1 euró 20 centet költünk. Kérdem én: vajon arányos-e ez az összeg ennek az egész területnek a fontosságával? Az effajta kérdésekkel szembesülve kell késznek és képesnek lenni megvitatni, hogy mi is a közös érdekünk, és mit tudunk többet, jobbat tenni, ha közösen tesszük, közös büdzséből? Szóval, ha uniós szinten gondolkodunk.



z Lehet, hogy mégiscsak meg kéne reformálni a közös költségvetés forrásainak rendszerét? Ön szerint mennyire érett az idő például egy európai adó felvetésére?

A jelenlegi rendszernek is megvannak a maga érdemei. Mindenekelőtt: relatíve könnyen kezelhető, viszonylag kis adminisztratív költséget igényel. De együtt jár vele egy hatalmas hátrány is: nevezetesen hogy ki vagyunk szolgáltatva a tagállamok mindenkori hozzájárulási hajlandóságának, miközben az állampolgár számára nem átlátható, hogy ki fizet, mit és miért. Ezért vetettük fel jelentésünkben annak lehetőségét, hogy erősítsük az átlátható adó alapú forrásbevonást. Nem azért, hogy növeljük a bevételt, hanem hogy átalakítsuk annak szerkezetét. De úgy döntöttünk, hogy egyelőre - ami a 2007-ben kezdődő közös költségvetést illeti - nem állunk elő ilyen jellegű javaslattal.



z Miért?

Először is mert túl közel van egy ilyen váltásnak akár csak az előkészítése is. De nem utolsósorban azért sem, mert a tíz új tagállam éppen csak bevezette a jelenlegi befizetéses rendszert. Aligha volna értelme azt mondani, hogy na jó, mindez csak két évre szólt, most megint felforgatjuk az egészet?



z Más szóval: 2014-ig nincs esély arra, hogy a közösségi saját források oldalán érdemi reformokra kerüljön sor?

Én nem így fogalmaznék. Egyelőre csak arról van szó, hogy nincs napirenden a 2007-es kezdés idejére. De például folynak bizonyos felmérések és eszmecserék annak kapcsán, miként lehetne a befizetési források közé valamilyen fokig bevonni például a társasági adót. De hogy ebből mi jöhet ki, azt ma még nem tudnám megmondani. Annyi bizonyos, hogy bizottsági körökben még csak elméleti szinten sem gondolkodik senki a személyi jövedelemadók bármilyen formájú közösségi megterhelésével. A társasági adó azért került a látókörbe, mert ez jobban kapcsolódik az egységes belső piachoz és a piaci versenyhez. Bizottsági kollégám, Frits Bolkestein mindenesetre már felvetette az adóalap-harmonizálás kérdését. Mert az csak a probléma egyik szelete, hogy eltérőek a tagországonkénti adókulcsok. Igazából a különbség már ott kezdődik, hogy ki mire veti ki az adót.



z Mi lesz az új tagokkal, ha nem sikerül időre megállapodni az Agenda 2007-ről? A szerződés azt írja elő, hogy ilyenkor a mindenkori előző évi rezsimet kell továbbvinni mindaddig, amíg nincs egyezség. Mi szolgálhat bázisul az újak számára ez esetben?

Nagyon nehéz helyzet lenne! Igazából csak a közös mezőgazdasági politika finanszírozásánál volna világos a teendő, lévén hogy ott a csatlakozási szerződés az új költségvetési időszakba is átnyúló rezsimet állított fel. De a többi közösségi program és politika esetében - például a strukturális alapoknál - nincsenek megállapodott keretszámok 2006 utánra, addig viszont a korábbi tagokétól eltérő alapról induló felzárkózás ("phasing in") van. Rágondolni is rossz, mi lenne! Egyébként ezért is tartotta a bizottság fontosnak, hogy még időben előálljon egy átfogó javaslattal. És ezért mondom mindig, hogy a legjobb az lenne, ha 2005 elejére már lényegében összeállna a csomag. Ennyiből amúgy szerencsésnek tartom, hogy Luxemburg lesz a soros elnök ország, amelynek megfelelő tapasztalatai vannak az ilyen kérdések kezelésében.



z Visszatérve a csatlakozó országokhoz: van egy növekvő félelem, hogy - akár csak a nem kellő számban születő projektek okán - az első években nem lesznek képesek érdemi mennyiségben felszívni az amúgy számukra megpántlikázott közösségi pénzt. Mivel a befizetés viszont szerződésben előírt kötelezettség, kialakulhat az első években egy nettó befizetői helyzet. Ön szerint mennyire megalapozottak ezek a félelmek?

Nagyon valószínűtlennek tartom. Ezt a gondot már a csatlakozási tárgyalások koppenhágai lezárásakor is komolyan mérlegelték, ezért is született döntés az átmeneti likviditási gondok enyhítését szolgáló ideiglenes alap létrehozásáról. Segíthet az is, hogy a csatlakozást előkészítő programok mostanra átnyúló részénél felgyorsult a pénzmozgás. És a napokban jelenthettük be, hogy a 2002-es EU-büdzsé többlettel zárult, aminek a visszatérítéséből már az újak is részesednek. Úgyhogy, még egyszer, valószínűtlennek tartom egy ilyen helyzet kialakulását.

Michaele Schreyer, az EU költségvetési biztosa erősítené a közösségi szemléletet

Az Európai Bizottság költségvetési kérdésekért felelős tagja nem tart attól, hogy az újonnan csatlakozott országok nettó befizető helyzetbe kerülhetnek. Michaele Schreyer a Világgazdaságnak nyilatkozva nem tartotta kizártnak az átláthatóbb és kiszámíthatóbb adó alapú befizetések irányába való elmozdulást, de erre nem kerülhet sor már 2007-től. Jelezte: a nemzeti megfontolások mellett bele kell szokni az EU-szinten való gondolkodásba is. Fóris György - Brüsszel

-->