A végén a hollandok?

De hát mi történt? A válaszmorzsákból elég jól kirajzolódik, hogy a történet Hollandiában sem a megszavazandó alkotmányos szerződésről szól, hanem a hollandok közérzetéről, a holland politikai elit és a közvélemény közötti kommunikációs rés immár tragikus mértékű szélesedéséről, végül pedig az EU mai formájának (nem annyira tájékozottság, hanem érzelmi reagálások alapján való) egyre tömegesebb elutasításáról. Hiába az egyik leggazdagabb az Európai Unióban - Hollandia ma sok szempontból frusztrált, rosszkedvű ország.

A hagyományos parlamenti pártok sorban veszítik bázisukat, miközben hihetetlen könnyű piaca van minden populista, demagóg megnyilvánulásnak. Ékes példája volt ennek az, ahogy az évtized elején jóformán a semmiből országosan ismert politikai figura tudott lenni Pim Fortuyn, aki programját jelentős részben Hollandia megtisztítására alapította, s akinek parlamenti befutását végül egy utcai merénylő akadályozta meg.

Fortuyn eltűnt a közéletből, ám a jelek szerint súlyosan tévednek azok, akik azt hiszik, mindezzel a hajdan Pimet vállára emelő politikai indulatok is kihunytak. A hét végi Financial

Times szemléletes riportot közölt egy nem kevésbé magával ragadó utódjelöltől: Geert Wildersről, aki szélsőségesen mohamedánellenes megnyilvánulásaiért az utóbbi hónapokban már csak rejtőzködve mert létezni, ám most, a népszavazási finisben napvilágra lépett. 12 városra terjedő kampánykörútra indult, és mindenütt ünneplő tömegek fogadják! Üzenete egyszerű: Hollandiát a politikai elit kiárusította, hajdani guldenét az emberek beleegyezése nélkül euróra cserélte, szociális rendszerére idegeneket engedett rá, áldását adta tíz szegény ország EU-tagságára - amelynek cehhét nem kis részben a hollandok, a közös büdzsé legnagyobb egy főre jutó befizetői állják. És még ez sem elég: most már egyenesen Törökország tagságáról beszélnek, és európai alkotmányt akarnak ácsolni a holland fölé! Wilders fennen hirdeti, hogy ez utóbbi lenne az utolsó szeg a koporsóban, végképp rálépve egy olyan útra, ahol a nemzeti hatalmat brüsszeli bürokratáknak adják át.

Pusztán tartalmi alapon Wilders egy csomó sületlenséget állít - tényszerű alapon cáfolható tévedést, legalábbis ami az alkotmányt illeti. De az is nyilvánvaló, hogy voltaképpen bármilyen aktuális ürügy megtenné, amely képes lenne becsatornázni a politikai elittel szembeni, és egyre inkább EU-ellenes indulatokat.

Tény, hogy Hollandiában sok minden úgy szaladt előre, hogy közben keveset adtak az egyes emberek véleményére. Vezető értelmisége mindig is büszke volt az ország nyitottságára, sokszínűségére, bevándorlókat segítő rendszerére. Cserébe mára városrészek gettósodtak el, az emberek sok helyütt hihetetlen érzelmi feszültségben élnek, miközben szemük láttára késelnek halálra helyben született mohamedán fanatikusok egy filmrendezőt, mert az nekik nem tetsző alkotásokat készített. S persze az euró is: tény, hogy nem volt róla népszavazás, miként a bővítésről sem. Pedig hogy lettek volna ellenhangok, az kiderült az utóbbi esetében abból, ahogy a holland parlament volt az első a régi tagok közül, ahol a munkaerő szabad áramlása kapcsán egy pillanatra még az a lehetőség is felmerült, hogy a csatlakozási szerződést akár le is szavazhatják. A törökök ügyében is, talán nem véletlen, hogy a magasabb beosztású EU-személyiségek közül elsőként egy holland - Frits Bolkestein volt EU-biztos - emelte fel határozottan a hangját a török tagság ellen. Nyilván mert így gondolja - s mert talán érezte is - a hazai hátszelet is erősödni.

Szóval számtalan jele van a rossz holland közérzetnek. Ettől persze továbbra sincs szó arról, hogy az emberek az alkotmány tényleges tartalmának ismeretében magáról a szövegről nyilatkoznak majd. Nem, ők csak növekvő bizalmatlanságukat fogják rávetíteni erre a témára, ha éppen ez volt kéznél. Most már csak az a kérdés, hogy létezik-e Hollandiában olyan csendes többség, amely ennél egy fokkal még mindig jobban érzi magát - legkésőbb a voksolás napjára kiderül.