Keleti bevásárlás

Óriási népszerűségnek örvendenek a kelet-európai, javarészt állami kézben lévő eladó bankok: a mostanában meghirdetett privatizációs pályázatokra nem egy esetben tíznél több jelentkező is beadja ajánlatát. (Gondoljunk csak a Román Takarékpénztár példájára, amelyért momentán pont egy tucat érdeklődő - köztük az OTP Bank - verseng.)

A régiós hitelintézetek teljesítményét látva nem meglepő a fokozott érdeklődés: az erős pénzügyi szolgáltatócsoportok nyugat-európai bankjaiktól fokozatosan lassuló növekedésre számíthatnak, csoportszintű nyereségük egyre nagyobb része származik a térségünkben működő leányaiktól. Nem véletlen tehát, hogy a keleti régióért felelős banki vezetők egyre többször lépnek fel az itteni érdekeltségeik helyzetét modellező térképekkel. Szó, ami szó, van is mit mutogatniuk: a táblázatok több számjegyű méret- és nyereségnövekedésről, javuló hatékonysági mutatókról, rohamosan bővülő piaci részesedésről tanúskodnak.

A keleti terjeszkedési lehetőségeknek ugyanakkor egyre határozottabban érezhető korlátai vannak: a fejlettebbnek számító régiós országokban - így Magyarországon is - a bankprivatizáció már javarészt befejeződött, legfeljebb csak kisebb, magántulajdonban lévő bankok maradtak terítéken.

A csökkenő választékkal párhuzamos túlkereslet értelemszerűen felhajtja az árakat. Igaz ez például Romániában, ahol a két eladó nagybankért vélhetően óriási összeget kell hogy leszurkoljon majd a nyertes, pedig finoman szólva sem felszálló ágban lévő hitelintézetekről van szó.

Ha valaki még főként terjeszkedés útján akar nagyot előrelépni a térségben, azonnal kell cselekednie, különben csak a nehezebb és bizonyos szempontból drágább organikus növekedésre támaszkodhat. Akkor pedig nincs más választás, mint harcolni a túléléshez elegendő kritikus tömeg eléréséért. Nem árt tehát igyekezni a bevásárlással.