Járai Zsigmond-exkluzív: A kormánnyal kötött kompromisszumok rosszul sültek el

Több, igen karakteres, nem csupán a magyar gazdaságpolitikai gyakorlattal, hanem talán a közgazdasági főárammal is ellentétes véleményt fogalmazott meg legutóbbi előadásában a közgazdász-vándorgyűlésen, például a "0 százalék deficit, 0 százalék államadósság" elvét.

Úgy gondolom, hogy a maastrichti kritériumrendszerben megfogalmazottak nem elegendőek a stabilitás és a versenyképesség biztosításához. Nem egy olyan ország van, például a balti országok vagy Nagy-Britannia, amelyek ezeknél jóval szigorúbb korlátokat állítottak fel önmaguk számára, mert úgy látják, ez szolgálja az érdekeiket. A deficit amúgy is "erkölcstelen" kategória, hiszen megkérdezésük nélkül terheljük gyermekeinket ennek visszafizetésével.

Biztos, hogy nincs az államnak annyi nagy, a potenciális GDP-növekedést emelő projektje, ami miatt akár a deficitet is érdemes felvállalni?

Ez valóban vitakérdés, én azonban úgy gondolom, hogy nincs ilyen deficit. Több közgazdasági összehasonlítás is született, amely a magas állami beruházási hányaddal rendelkező gazdaságok teljesítményét hasonlította össze azokkal, ahol ez szám alacsony, és nem találtak bizonyítékot arra, hogy az előbbi csoportban gyorsabb lenne a gazdasági növekedés.

Említi, hogy nálunk is érdemes lenne törvényben foglalt költségvetési szabályt hozni. Milyen kellene?

Az egyensúlyi költségvetés előírása véleményem szerint hasznos lenne. Ezt persze nem holnapra kell kitűzni, de ha megállapodás születik erre, akkor meg lehet határozni egy olyan időpontot, amelyre a politikusok felkészülnek, és a bevezetés sikerrel járhat. Ez az államadósság csökkenésével is járna, és végül teljesen megszűnne.

A másik elvárása, hogy a költségvetés adóbevételei GDP-arányosan 30 százalék alatt maradjanak. Ehhez azonban hozzá kellene nyúlni a nagy elosztórendszerekhez, és ettől a politika szemlátomást ódzkodik.

Az elmúlt 15 év trendjét nézve azért van ebbe az irányba mutató tendencia, hiszen az állami újraelosztás mértéke csökkent. Igaz, az utóbbi években ez a folyamat megállt, miközben a versenytársaink tovább járták ezt az utat: Szlovákiában például ekkora a jövedelemcentralizációs ráta. Nyilvánvalóan nehéz megmondani a társadalomnak, hogy az állam túlvállalta magát, a versenyképességet szem előtt tartva nem tud ennyi feladatot ellátni, túl sok betarthatatlan kötelezettséget vállal magára - például a nyugdíj-, az egészségbiztosítás és az oktatás területén. Éppen ezért a reformlépéseket hosszas egyeztetéseknek és őszinte kommunikációnak kell megelőzni, ahol tisztázódnak, hogy milyen hosszú távú előnyök származnak belőlük, illetve milyen rövid távú kellemetlenségeket okoznak. A reformok elfogadtatása szerintem a politikusok kötelessége.

Ezen megállapításoknak a súlyát gyengíti, hogy kormányzati pozícióban önt sem feltétlenül ezek az elvek vezették. A most fenntarthatatlannak ítélt nyugdíjrendszer reformja épp az ön pénzügyminisztersége idején fulladt le.

Egyrészt van egy elvi és volt egy gyakorlati probléma. Elvileg az igaz, hogy az állam nem vállalhat magára ekkora feladatot, mert az elöregedési folyamat hosszú távon fenntarthatatlanná teszi a rendszert - ez egész Európában hatalmas robbanással fenyeget. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy még mindig nem túl jó a magánnyugdíj-pénztári rendszer, amelynek már kialakulásakor sok hibája és hátulütője volt. Ennek leállítása konkrét helyzetben, konkrét döntés volt, bár lehet, hogy ez valóban nem illik bele az általam most felrajzolt irányba.

Hasonlóképpen nem divatos manapság a beszédében kifejtett kemény állam teória: a költségvetés mindenáron való betartása vagy a szigorú adóbehajtás, akár az adórendőrség bevetésével.

Ezek valóban nem népszerű gondolatok, mégis úgy gondolom, hogy ennek így kell lennie. Adam Smithnek több mint 200 évvel ezelőtt igaza volt, szabad piacgazdaságra és jól működő intézményrendszerre van szükség. Amúgy nem vagyok biztos benne, hogy ez elfogadhatatlan lenne az emberek számára. A társadalomnak meg kell értenie, hogy igazságos adórendszerre van szükség, ahol a terhelések viszonylag alacsonyak, de azokat mindenkinek be kell fizetni. A közös kosárból ugyanis mindenki kivesz valamit: a gyerekek oktatását, saját egészségügyi ellátását, használja az utakat, a közvilágítást, élvezi a közbiztonság nyújtotta előnyöket és így tovább. Minél kevesebben járulnak ehhez hozzá, annál nagyobb terhek hárulnak rájuk, és ez visszafogja a gazdaság fejlődését. Azt hiszem, ezt el lehet fogadtatni, a magyar társadalom elég érett ehhez, az emberek többnyire józanul ítélik meg a gazdaság helyzetét. Igaz, a politikusok átlátszó, bárgyú trükkökkel gyakran próbálják őket befolyásolni.

A monetáris politikáról is rendkívül végletesnek tűnő álláspontot foglalt el: a jegybanknak nincs reálgazdasági célja, a függetlensége pedig nem csupán intézményi, hanem még a koordináció szükségességét is tagadja. Ez utóbbi még mintha a jegybanktörvénnyel sem állna összhangban.

Az a jó monetáris politika, amely hosszú távon árstabilitást biztosít és nem az, amelyik azzal foglalkozik, hogy mekkora a foglalkoztatottság. Ez utóbbira ugyanis csak rövid távon van hatása. A koordinációról pedig érdemes annyit megjegyezni, hogy az utóbbi években minden, kormányzattal kötött kompromisszum rosszul sült el. Abban igaza van, hogy talán a törvénynél némileg szigorúbban értelmezem a jegybanki függetlenséget, de azért a törvény elsősorban azt írja elő, hogy az árstabilitást biztosítsuk, és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása csak ennek veszélyeztetése nélkül képzelhető el. Ilyen kompromisszumokat még én is el tudok fogadni. Ám azok, akik ma gyengébb árfolyamot, alacsonyabb kamatokat követelnek, többnyire nem veszik figyelembe a jegybank árstabilitási céljait.

Milyen messze vagyunk az árstabilitástól?

Közel kerültünk az árstabilitáshoz, az idén jobban alakulnak az inflációs folyamatok, mint vártuk. Igaz, ebben egyelőre egyszeri hatások, a világgazdasági dekonjunktúra és az EU-csatlakozás hatásai is közrejátszanak. Úgy gondoljuk, hogy a gazdasági sajátosságok figyelembevételével 3 százalék körüli fogyasztói árindex felel meg az árstabilitásnak. Ennek elérését segítheti a 2006-ra tervezett áfacsökkentés árakra gyakorolt ideiglenes hatása is, hiszen ez nagyjából 1,2 százalékponttal lefelé tolja az inflációs rátát. Ez bennragadhat a várakozásokban. A 2006-os 3,5 százalékos célt egyébként nem töröljük el, de az említett hatást figyelembe véve durván 2,3 százalékos infláció mellett tekinthető teljesítettnek az inflációs cél.

Az árstabilitás közelsége miatt került szóba az inflációs célkövetés módjának megváltoztatása?

Az év végére kitűzött célok rendszerének a dezinflációs időszakban volt létjogosultsága. 2007-től az a logikus, hogy ne az év végére tűzzük ki a célt, hanem folyamatos célkövetést alkalmazzunk, hiszen az akkorra tervezett 3 százalékos cél már az árstabilitást jelenti, ezt folyamatosan biztosítani kell a mostanihoz hasonló š1 százalékpontos toleranciasáv továbbélése mellett. Úgy tűnik, ezt a kormány is elfogadja.

Ez a folyamatos 3 százalékos inflációs cél rögtön a következő évben módosulhat, hiszen a 2010-es euróbevezetés érdekében 2008- 2009-ben ennél alacsonyabb árdinamikát kell felmutatni. Érdemes így belekezdeni?

Biztosan okoz majd némi zavart, ezt azonban nem tudjuk elkerülni. Ezt az ellentmondást akkor próbáljuk majd feloldani, amikor kialakul, hiszen a maastrichti kritériumrendszerben meghatározott árstabilitási feltétel sem fix, így ma még keveset tudhatunk arról, hogy pontosan mekkora fogyasztói árindexet kell produkálnunk. Egyébként abban is bízom, hogy ha az unió felé sikerül bizonyítanunk az árstabilitás iránti elkötelezettségünket, akkor nem 1-2 tized százalékponton múlik majd az euró bevezetése - ha egyébként a többi kritérium teljesül.

Dilemmákat vet fel az ERM II-be lépés időzítése is. Hitelesnek tekintheti a piac 2007 elején a 2010-es euróbevezetést?

Elképzelhetőnek tartom, hogy a 2006-os választási év nem a költségvetés fellazításáról fog szólni, még akkor is, ha a korábbi évek tapasztalatai ezt az optimizmust nem támasztják alá. Kétségtelen, az ERM II-be való belépésnek csak akkor van értelme, ha a költségvetés megnyugtató állapotban van.

Jegybanki szakemberek nagyjából 500 milliárd forintos költségvetési kiadáscsökkentést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy jövőre tartani tudjuk magunkat a konvergenciaprogramhoz. Van ennek realitása a választások évében?

Csak azt tudom ehhez hozzáfűzni, amit az Európai Bizottság is mondott: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a deficitcsökkentési terveket tartani tudjuk. Annak mindenesetre örülök, hogy júniusban születtek olyan intézkedések, amelyek az idei hiánycél teljesülése irányába mutatnak. Úgy vélem, jövőre is hasonlókra lesz szükség. A legnagyobb veszélyt azonban abban látom, hogy "papíron teljesülő költségvetések" készülnek, alultervezett kiadási és túlzottan optimista bevételi előirányzatokkal. Ennek elkerülésére a közeljövőben teszek néhány javaslatot, amelyek javíthatnák a tervezés és a végrehajtás intézményi hatékonyságát. A másik probléma, hogy a költségvetési hiánycsökkentés mögött gyakran könyvelési technikák, egyszeri lépések állnak, amelyek hosszabb távon nem csökkentik a tényleges hiányt. A jövőre nézve pedig bizonytalanságot, feszültséget jelent, ha a valóságtól eltérő kép alakul ki a költségvetési folyamatokat illetően.

Az utóbbi hónapok kitartó kamatcsökkentési tendenciájában mennyire játszik szerepet a monetáris tanács kibővítése?

Nem okozott semmilyen változást az új tagok megjelenése, a kamatcsökkentés már jóval a bővítés előtt megkezdődött. A monetáris tanácsban normális szakmai munka zajlik.

Az inflációs célok teljesülésének valószínűsége igen magas, a jegybank többször kinyilvánította azon véleményét, hogy gyengébb árfolyamot is el tud képzelni, már csak azért is, mert az egyensúlyi árfolyam is ennél valamivel gyengébb.

A jegybanknak továbbra sincs árfolyamcélja. Úgy gondoltuk, hogy legalább tíz év kell ahhoz, hogy ne csupán az erős árfolyam, hanem egyre inkább a várakozások mérséklődése járuljon hozzá a dezinflációhoz Magyarországon. Szerintem az utóbbi négy évben közelebb kerültünk ehhez. Egyébként az egyensúlyi árfolyam nem lehet messze a jelenlegi szinttől. Jó lenne, ha az ERM II rendszerbe lépéskor ezt az egyensúlyi árfolyamot tennék meg középárfolyamnak.