Most meg "Schengen-frász"?

Ezzel párhuzamosan egy másik EU-vívmány, az állampolgárok ellenőrzésmentes határátlépését biztosító schengeni egyezmény létjogosultságát is újabban egyre több támadás éri. A dolog - bizonyos szempontból érthető módon - különösen a londoni bombamerényletek óta vált erőteljesebbé. Azonban éppen a tragikus londoni terrorakciók mutatnak rá arra is - és voltaképpen emiatt tesszük szóvá most mi is -, hogy az effajta felvetések sok esetben bizonyulnak leegyszerűsített és a maguk nemében félrecsúszott reakcióknak, amelyek esetleg kifejezetten megalapozatlanul kezdenek ki létező eredményeket, csak hogy hatékonyságot demonstráljanak valami másban.

A londoni merénylet másnapján például a Financial Times részletes levelet közölt egy amerikai szakértőtől, aki méltatlankodva számolt be róla, hogy különböző európai országok között tett utazásai során soha, sehol nem ellenőrizték, ami - következtetése szerint - eleve borítékolja, hogy az EU állandóan potenciális (merthogy szabadon átjárható) terepe lehet a londonihoz hasonló támadásoknak.

A levélíró csak azt felejtette el megemlíteni, hogy a téma felvetéséül szolgáló terrorakció pont olyan országban következett be, amely nem tagja a schengeni egyezménynek, soha nem is volt, sőt a maga nemében nagyon is rátarti határellenőrzést tart fenn. A tragikus esemény mégis megtörtént, kellően illusztrálva - különösen, miután az is kiderült, a vélelmezett elkövetők eleve tartósan brit földön élő belföldiek voltak -, hogy a sebezhetőség megléte, avagy kivédése nem köthető az egyezményben való részvételhez.

Valójában - ha tényleg kihasználják a benne rejlő lehetőségeket - "Schengen-ország" éppen hogy a védekezési potenciált erősíti, s nem fordítva. Az ugyanis csak az egyik oldala az egyezménynek, hogy a Schengen-tagok közötti személyi mozgásban határátlépéskor megszüntette az okmányellenőrzést, ezzel is egyszerűbbé téve az állampolgárok életét. Van azonban egy nagyon is lényeges módon kiegészítő másik oldal is: nevezetesen a nemzeti bűnüldöző szervek, valamint igazságügyi hatóságok fokozottabb mértékű együttműködése, egyes területeken már-már összekapcsolódása. Az nem igényel különösebb bizonyítást, hogy az igazán profi bűnözők akkor is megtalálják a határok átlépésének a módját, ha van határellenőrzés. Az említett együttműködés erősítése sokkal nagyobb fenyegetés rájuk nézve, mint az, hogy az országba belépéskor, abban a kritikus útlevél-ellenőrzési 3-5 másodpercben éppen kiszúrják-e, vagy sem. Ha azonban nincs esélye arra, hogy az egyik államból a másikba átlépve könnyedén "alámerüljön", ezzel tartósan korlátózódik a hőn óhajtott mozgásszabadság.

Visszatérve a kiindulóponthoz: ez az egész "Schengen-ügy" főként azért tanulságos, mert jó példa arra, hogy miként lehet "egyszerű" megoldásokkal, látszólag közvéleményt megnyugtató módon, voltaképpen másra hatni, mint amivel esetleg tényleg gond van, csak hogy jó pontokat szerezzenek egy erre alkalmasnak vélt közegben. Tegyük hozzá: lehetnek - vannak - olyan támadók is, akik nem olcsó poénokra törekednek, hanem nagyon is tudatosan éppen hogy a különböző (szerintük "túlzottan integráló") vívmányok lebontását célozzák, esetleg már jó ideje, csak most az általános elbizonytalanodási légkörben hirtelen nagyobb lehetőséget látnak arra, hogy szándékukból minél többet valóra is váltsanak. Ráadásul azzal, hogy például újabb területekbe kötnek bele, tovább is erősítik az egésznek eredetileg kiindulási alapul szolgáló bizonytalanságérzetet.

Valami, ami még inkább aláhúzza a politikai vezetés felelősségét abban, hogy nem elég pusztán az effajta megnyilvánulásokat valahogy "cáfolni": alternatív, magával ragadó, pozitív üzenetekre van szükség. Például "Schengen-ország" nemzeti-társadalmi hasznának - eredményekben megmutatkozó - demonstrálásával.