Újra a Közel-Kelet
Tegnap kellett volna megtartani a palesztin parlamenti választásokat, ha Mahmúd Abbász valamelyik sokadik érzéke nem súgja meg, hogy jobb lesz a fejleményt elhalasztani októberre, amikor már lezárt ténnyé válik Izrael kivonulása a Gázai-övezetből. És milyen igaza volt a palesztin elnöknek. Csaknem öthavi hallgatólagos tűzszünet után épp a múlt héten újultak ki az izraeli-palesztin fegyveres összetűzések, s a reagálás és a létforma, a hangvétel nyomban visszatért a negyven éve megszokotthoz. Vagy mégsem egészen?
Míg az izraeli kormány érzékeltette, hogy nem politikai, hanem katonai kérdésként kezeli a történteket, és a rend helyreállításával Saul Mofaz hadügyminisztert bízta meg, addig Abbász elnök ugyan valóban reflexből Izraelt vádolta meg "a tűzszünet aláásásával", de sajátjait is figyelmeztette, hogy nem fogja eltűrni sem a belharcok, sem az Izrael elleni támadások felújítását. Kérdés, hogy van-e hozzá elegendő tényleges és tekintélybeli ereje. Az ilyen "az úgy kezdődött, hogy a másik visszalőtt" helyzetekben gyakran csak a kárfelmérés hiteles. Ez esetben: egy izraeli nő és hét gázai Hamász-fegyveres életét vesztette, a Jordán folyó nyugati parti városaiban az izraeliek harminc palesztin fegyverest tartóztattak le.
Szinte bizonyos, hogy a palesztinok a július 7-i londoni merényletsorozat keltette zavarosban akartak halászni, amikor kipróbálták, mit hoz a konyhára néhány Gázából kilőtt rakétasorozat. Ariel Saron izraeli kormányfő pedig hagyta magát behúzni a cső(d)be: nem vette észre, hogy ez most politika. Észrevette viszont Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki sürgős tárgyalásokra a héten ideutazik, megszakítva tervszerű afrikai útját. (SzH)
