Ördögi körben

Az Alkotmánybírósággal való fenyegetés fegyverét is bevetették tegnap a bankok a jövőre bevezetendő, új típusú banki különadó kapcsán. A taláros testület nevének felemlegetésén nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen nagy teher fenyegeti a hitelintézeteket: a jelenlegi állás szerint a társasági és – a bizonyos szintű profitnál többet termelő vállalatokat érintő – szolidaritási adón felül 2007-től az állami támogatások 5 százalékát is le kellene róniuk adóként.

A gond csak az, hogy a mostani tiltakozás is szinte biztos, hogy süket fülekre talál: a bankokat régen elkönyvelték, mint folyamatosan egyre nagyobb profitot termelő szektort, amely ráadásul jelentős állami támogatást is kap, hogy hitelezze a lakásvásárlókat.

Pedig a helyzet ennél bonyolultabb. A hitelintézeti szektor első negyedéves nyeresége már nem tudta túlszárnyalni az egy évvel korábbit, ami alapján nem lehet arra számítani, hogy az idén a bankok szédületes ütemben növekvő profitot termelnének.

Az állami támogatások utólagos megadóztatása csak első látásra tűnik jó ötletnek: látszólag joggal mondhatja az állam, hogy fizessenek azok, akiknek a növekedéséhez hozzájárult. Csakhogy a kamattámogatásokkal az állam nem a hitelintézeteket, hanem a kölcsönöket igénylőket segíti: az ügyfél úgy juthat olcsón hitelhez, hogy a piaci és a vele szemben alkalmazott ár közötti különbséget az állam állja. Ennek alapján pedig finoman szólva sem tekinthető gáláns megoldásnak a jövő évtől érvényes új adóztatási forma.

Ennek ellenére nem hiszem, hogy a bankok jól jöhetnek ki ebből a helyzetből: saját magukon kívül nem nagyon számíthatnak senkire, a parlament vélhetően simán megszavazza a különadót. Ha pedig a veszteségek tompítása érdekében többletterheik egy részét az ügyfeleikre hárítják, ismét csak az ő megítélésük romlik tovább. Annak helyreállításához pedig már az Alkotmánybíróság is kevés lesz.