Szemléletváltás kell

Magyarországon ma hárommillió ember biztosítja azoknak a közfeladatoknak a fedezetét, amelyből tízmillió állampolgárt kell ellátni. Ez utóbbihoz egyre több pénz kell, ám mind kevesebben készek adókat és járulékokat fizetni – ezért az állam egyre nagyobb terheket ró a társadalomra. Ma már az egyik nagy társadalmi igazságtalanság nem a gazdagok és szegények, hanem az adófizetők és adócsalók közötti különbség.

Tény, a közgondolkodásból eltűnt az emléke, belátása, értelme annak, hogy miért is vannak az adók – az adózást sarcként élik meg az emberek, az adócsalást pedig bátor csínytevésnek, rosszabb esetben a kreativitás jelének fogják fel. Az adómorál ilyen mértékű lesüllyedéséért az államot is súlyos felelősség terheli; követhetetlen az adóforintok útja, s nem érvényesül a gazdasági-társadalmi kontroll.

Egy alapjaiban más adórendszer kell Magyarországon, olyan, amely az adófizetők érdekeltségére és az egymásért viselt felelősségre épül. Egy új társadalmi egyezménynek kellene rendelkeznie a terhek viseléséről, felosztásának szabályairól, felhasználásának elszámoltathatóvá, átláthatóvá tételéről és arról, hogy keményen szankcionáljuk azt, aki kivonja magát a megállapodásban rögzítettek alól, s aki a közösségi célra szánt eszközöket nem a rendeltetésének megfelelően használja fel.

A megújulásra váró társadalmi egyezmény az adózásról azt a célt szolgálja, hogy az egyre csökkenő számú, fizetni hajlandó vagy arra kényszeríthető kötelezettekre (kényszerűségből) rakott egyre magasabb kulcsok helyett az adózók, járulékfizetők bázisát szélesítsék, s ezzel párhuzamosan mérsékeljék a kulcsokat. Ennek érdekében fel kell tárni a közteher-elkerülés legjelentősebb területeit, félre kell tenni az álszociális szempontok miatti engedékenységet. Szükséges szakszerűen megvizsgálni, hogy a ráfordítások arányban állnak-e várható hatásukkal. Az értelmetlen többletadminisztráció által is kiváltott társadalmi feszültségek csökkentése elengedhetetlen. Az államnak vállalnia kell, hogy a tisztességes adózókat megvédi az adóhatóságok és a végrehajtás túlkapásaitól. A személyes öngondoskodást jelentő hosszú távú és a jövő biztosítását elősegítő konstrukciókat kivéve az adókedvezményeket lényegesen korlátozni kell. Az államnak önmegtartóztatást szükséges gyakorolnia, hogy legalább a hosszú távú adózási kérdésekben nem változatja meg évente a szabályozást.

Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy az adókat ne hiányfinanszírozásra, hanem a jövőnk építésére költse az állam. Az elszámolást közérthető és szakmailag korrekt kommunikációval szükséges biztosítani. Csakis a nyílt beszéd értetheti meg mindenkivel, hogy semmi sincs ingyen, mindenért az adófizetők állják a számlát.

A kormány új egyensúlyi programja különösen elkerülhetetlenné teszi az állam és a józan gazdasági szereplők részére egy új, tudatos kommunikáció felvállalását a társadalmi közmegegyezés létrehozásáért. Egyfajta ébredésre, megtisztulásra, morális változásra van szükség. Szemléletváltó kommunikációval is el kell érni, hogy a vállalatok és az egyének célja a jövőbe való befektetés legyen, az adófizetés mértéke pedig a siker fokmérője. A felhalmozást és a befektetést támogassák, a túlzott fogyasztást „büntessék”. Nyilvánosságra kell hozni a reformok sorrendiségét, amelyet átgondolt elemzés alapoz meg a társadalom előtt. Az egyes lépések egymásra épülését és egymást erősítő hatását meg kell magyarázni, hogy az emberek el tudják választani a rövid távon elkerülhetetlen stabilizációs lépéseket a hoszszabb távon kibontakozó reformlépésektől. Csak így jöhet létre egy olyan társadalmi közmegegyezés, amely az ország gazdasági versenyképességének egyedüli biztosítéka. Az ország fenntartható fejlődését csakis a reformok biztosíthatják, amelyek sikere a kormánynak és az ellenzéknek egyaránt felelőssége. Alapvető reformok pedig csak a társadalom támogatásával hajthatók végre.

A szerző a Joint Venture Szövetség elnöke