Vidékfejlesztés érdekharcokkal
Megkezdődött a társadalmi egyeztetés arról a vidékfejlesztési stratégiáról, amelyet a 2007–2013 közötti uniós támogatások igénybevételéhez kell benyújtani Brüsszelnek. A tét nem kicsi, hiszen a különböző számítások szerint 1200-1300 milliárd forintnak megfelelő forrás érkezhet az EU-ból a következő költségvetési ciklusban.
Kétségtelen, hogy az agrárium hét év alatt ennél többre, összesen 2500 milliárd forintra számíthat, mivel az eddigi területalapú támogatások egyelőre megmaradnak. Hosszabb távon azoban e dotációk sorsa bizonytalan, és az EU-s ágazati szereplőknek (ár)védelmet nyújtó piacszabályozási rendszerek is folyamatosan vesztenek súlyukból. Ebből is látszik, hogy Brüsszel egyre inkább szakítani akar a tömegméretű termelést ösztönző irányítási gyakorlattal, és a több más szempontot is figyelembe vevő vidékfejlesztésre kívánja helyezni a hangsúlyt.
A magyar agrárgazdasági szereplők nem várhatják hátradőlve az újabb uniós pénzeket, mivel a most készülő stratégia elődjének tekinthető, 2004–2006 között érvényes Nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) nem volt egyértelműen sikeres. A legfőbb gondot az okozta, hogy az agrártárca több olyan intézkedést hirdetett meg, amellyel a pályázatos pénzkereteket nem lehetett maradéktalanul felhasználni.
A tapasztalatokból okulva a minisztérium most az egyik legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy olyan támogatási konstrukciókat dolgozzon ki, amelyekkel az uniós források könnyebben lehívhatókká válnak. A jelek szerint azonban a pénzelosztásnál az ágazati szereplőkkel is meg kell alkudnia, akik ráadásul egymással sem értenek egyet. A nagyüzemi lobbi a számára könyebben elérhető, versenyképesség-javító beruházásokat, míg a kisebb gazdaságok érdekképviselete inkább a klasszikus vidékfejlesztési intézkedéseket preferálná. Ma úgy tűnik, nem lesz egyszerű konszenzusra jutni.
