Brit belviszály

A Tony Blair távozásának időpontja körül elmérgesedett vitával igencsak nehéz helyzetbe kormányozta magát a brit Munkáspárt a tavasszal esedékes skót és walesi törvényhozási, illetve angliai önkormányzati választások előtt. A párton belüli megosztottságnak a 70-es évek óta nem tapasztalt mértéke jelenleg azt is kétségessé teszi, hogy a várhatóan mintegy három év múlva megtartandó brit parlamenti választásokig lehetőség lesz-e a győzelmüket lehetővé tévő, meggyőző kormányzást folytatni.

A közeljövő mindenképpen zavarosnak ígérkezik. Bármennyi ideig is maradjon még miniszterelnöki hivatalában Blair, fontos politikai döntéseket már aligha hozhat. Pedig vannak megoldásra váró problémák: határozni kell a rakétavédelmi rendszer csillagászati összegű beruházást igénylő cseréjéről, a nyugdíjrendszer reformjáról, vagy éppen az iraki és afganisztáni szerepvállalásról. Ez utóbbi már csak azért is különösen kényes kérdés, mert Blair elsősorban az amerikai külpolitika feltétlen támogatásával fordította maga ellen párttársait; a döntő mozzanat az volt, hogy a kormányfő júliusban nem ítélte el Izraelt a libanoni bombázások miatt.

A munkáspárti belviszályok elhúzódásának lehetőségét jelzi ugyanakkor, hogy az utóbbi napokban Blair valószínű utódát, Gordon Brown pénzügyminisztert is éles támadások érték. Charles Clarke korábbi belügyminiszter „teljesen ostobának” minősítette a vitában tanúsított magatartását. BÁ