Uniós konvergencia

E nézet nem vet számot azzal, hogy az Európai Bizottság, amikor elvárásokat fogalmaz meg, nem öncélú „brüsszeli számokat” akar a magyar gazdaságra erőltetni, hanem egy egészségesen működő nemzetgazdaság keretei közé igyekezné visszatanácsolni az országot. Olyan mutatók, olyan körülmények és feltételek soráról van (volna) ugyanis szó, amelyek nélkül hosszabb távon nem – az EU nélkül sem – tud tartósan funkcionálni egy nemzetgazdaság.

Magánemberként mindenki látja annak a veszélyét, ha adott fizetése mellett évről évre nőnek áruvásárlási hitelei, személyi kölcsönei, törlesztései. Vajon miért oly nehéz belátni ennek tarthatatlanságát nemzetgazdasági méretekben – akár EU-tagok vagyunk, akár nem? Az utóbbi évtizedek produkáltak a világban jó néhány látványos valuta-összeomlást ahhoz, hogy el lehessen képzelni, mivel járhat a dologba való beletörődés.

Sokatmondó egyébként, hogy az uniótól végképp független pénzpiaci reakciók is mindig olyan irányba lendülnek ki, ahogy az Európai Bizottság is látja a dolgokat. De nem azért, mert mondjuk egy japán spekulánsnak fontosak az integrációs célkitűzések, hanem mert saját technokrata piaci értékítéletével egybeeső a brüsszeli vélemény.

Téves az a hit is, hogy „Brüsszel” erőltetne az országra nagy áldozatokat kívánó közeli határidőket. Egyetlen jogszabály sem sürgeti az új tagállamokat, hogy mielőbb az eurózóna tagjai legyenek. (Valójában bőven hangzottak el éppen hogy megfontolt haladásra intő javaslatok.) Ha egy ország azt tűzi ki, hogy csak 2015-ben akarja bevezetni az eurót, a politikai vitákban talán eltanácsolják ettől, de döntése semmiképpen sem von maga után például szankciókat. Brüsszel roszszallását csak az váltja ki, ha a helyzet nem javul, hanem romlik, illetve ha az adott ország által vállalt célkitűzések nem teljesülnek. Ahogy Joaquín Almunia pénzügyi biztos fogalmazott: nem akkor van baj a céldátumokkal, ha távoliak, hanem ha folyton módosítani kell őket.

Más kérdés, hogy abban is van ráció, ha viszonylag közeli eurótagságra törekszik egy ország. A közös EU-valutát nem önmagáért találták ki, hanem mert gyorsíthat, egyszerűsíthet, olcsóbbá tehet piaci folyamatokat – azaz összességében a gazdasági növekedést szolgálja. Magyarország körül e percben csak Ausztria eurózónatag, de januártól már az lesz Szlovénia is. Nem lehet teljesen kizárni, hogy kellő gazdasági fegyelemmel mondjuk 2012-re az lehet Szlovákia és akár Románia is. És kicsit hosszabb távon éppenséggel nem rosszak a gazdasági alapok ehhez a netán taggá váló Horvátországban sem. Nem éppen a magyar gazdasági előnyöket szolgálná, ha szomszédai mind könnyedén tudnának közös valutával kereskedni, míg a közéjük ékelődött Magyarország mindenki felé folyton valutaváltásra kényszerül. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy egy kis állam valutája mindig jobban ki van szolgáltatva a bármikor bekövetkezhető pénzpiaci spekulációknak, mint egy eurómonstrum.

Szintén ebbe a vonulatba tartozik belegondolni, miként festene a magyar EU-elnökség 2011-ben, ha az egyik legfontosabb döntéshozási fórumon, a pénzügyminiszterek ülésén az amúgy elnöklő magyar miniszter előző este a folyosón kényszerülne megvárni, amíg az addigra már talán eurózónatag Málta meg Szlovákia miniszterei tájékoztatják az „eurógroup” informális ülésén lezajlott egyeztetésekről.

Van tehát ráció az eurótagság szorgalmazásában is, de nem azért, mert Brüszszel akarja. Hanem, mert valahol ez is az ország érdekeit szolgálná. Tévedés tehát azt hinni, hogy Brüsszelben rakják fel a lécet az országok előtt. A szintet ki-ki maga határozza meg. Más kérdés, hogy ugrani előbb-utóbb kell. De nem csak az EU miatt. Jól felfogott saját érdekből is.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője