Az Európai Unió és Oroszország energetikai viszálya

A Helsinkitől száz kilométerre megrendezett csúcstalálkozón azonban egészen más hangulat uralkodott. A jelenlévők szerint sistergett a levegő a feszültségtől, a világsajtó pedig azóta is „az EU kapitulációjáról”, a 25 tagállam „finnlandizációjáról” cikkezik. Pedig annak idején, amikor az unió soros elnökének meghívására a Lahti városába készülő politikusok eltervezték, hogy vacsorára vendégül látják Vlagyimir Putyint, derűs kapcsolatépítő összejövetelre számítottak az EU földgázszükségletének 40, kőolajigényének 32 százalékát szállító Oroszország első emberével.

Csakhogy az elmúlt néhány hétben drámaian megromlott az EU és Moszkva kapcsolata. A Kreml felháborítónak tartja, hogy a nyugat-európai vezetők felhánytorgatják a grúzok tömeges deportálását Oroszországból éppúgy, mint az Anna Politkovszkaja ellenzéki újságíró meggyilkolására lehetőséget teremtő oroszországi belviszonyokat.

Az EU-tagállamok vezetőinek a finnországi találkozón tapasztalniuk kellett azt is, hogy a XXI. századi Oroszországban új életre kelt a kapitalista államok megosztására épülő (eredetileg Sztálin által kidolgozott) külpolitikai koncepció. A komor Vlagyimir Putyin – aki a közelmúltban mind Berlinnek, mind Párizsnak energetikai különalkut ajánlott – a találkozón újra szóba hozta az orosz energiahordozók ázsiai exportjának régóta lebegtetett tervét, amely az idén nyáron, a Sanghajban lezajlott Putyin–Ahmedinezsád találkozón egy orosz–iráni olajkartell fenyegető rémével egészült ki. (Az orosz fegyverszállítások fejében szerzett algériai földgáz-kitermelési tulajdon révén egy hasonló kartell kialakítása 2006-ban már sokkolta az energiaszükségleteit részben Észak-Afrikából importáló olasz politikai és gazdasági elitet is.)

A nyugati sajtóban egyre gyakrabban Vlagyimir cárként emlegetett Putyin elnök pénteken egyszer s mindenkorra viszszautasította az EU 1994-ben aláírt energetikai chartájának ratifikálását, amely arra kényszerítené Moszkvát, hogy megnyissa szállítási rendszereit a nyugati vetélytársak előtt. (Véget vetve a „gázcsapelzárásoknak”.)

A cseppfolyósított gáznak a világon a legnagyobb volumenű előállításával kecsegtető Szahalin 2. lelőhelyről az ökológiai károkra hivatkozva három hete eltávolított brit, francia, amerikai, japán cégek helyét Putyin az Angela Merkellel folytatott tárgyalásokon felajánlotta ugyan a német vállalatoknak, de eközben az E.On képtelen megszerezni azoknak az oroszországi lelőhelyeknek a résztulajdonát, amelyeket egyebek mellett a Mol egykori gázüzletágának tekintélyes részvénycsomagja fejében akar megkapni.

Az EU bizonytalanságát fokozza, hogy még mindig nem lehet tudni, mely energetikai vállalkozásokban nem vehetnek részt a tagországok. Putyin egy 2005 júniusában kiadott rendelete 1063 orosz állami (illetve százszázalékos állami részvénytulajdonú) céget jelölt meg, amelyben gyakorlatilag nem szerezhetnek tulajdont külföldi vállalatok. A hírek szerint a tilalmat a stratégiai fontosságúnak nyilvánított energetikai tartalékokról hozott törvénnyel kiterjesztik majd valamennyi, 70 millió tonna kőolajat, illetve 50 milliárd köbméter földgázt rejtő lelőhelyre. Az évek óta várt törvény legalább némi információt nyújtana a nyugati vállalatok lehetséges mozgásteréről. Ám a Kreml szándékosan őrzi a balladai homályt, hogy bizonytalanságban tartsa az orosz kitermelésbe dollármilliárdokat fektető cégeket.

Tegyük hozzá: az orosz hatóságok legtöbbet bírált lépéseinek többnyire van némi igazságmagva. A Jukosz-ügy főszereplői ellen felhozott adócsalás vádja éppúgy igaz volt, mint az, hogy a Szahalin 2. építése közben a nyugati mamutcégek durván megsértették szerződésben rögzített kötelezettségeiket a környezetvédelmi előírások betartására.

Az igazsághoz tartozik továbbá, hogy miután Jurij Trutnyev – a dzsúdós Komszomol-vezérből előbb hazardőr nagyvállalkozóvá, végül pedig a természeti kincsek miniszterévé lett politikus – a környezetvédelmi felügyelet jelentésére hivatkozva visszavonatta a világ legnagyobb energetikai cégeinek kitermelési licencét, a világméretű felháborodás nyomán a Kreml az orosz Lukoil és Rosznyefty ellen is megtorlásokat helyezett kilátásba (ezúttal az adóhivatal felhasználásával).

A „húzd meg, ereszd meg”, valamint az „oszd meg és uralkodj” taktikája mellett az orosz energetikai piacnak van még egy másik, figyelemre méltó mozgásiránya is. A szaksajtóban kiszivárogtatott hírek szerint alig van olyan orosz nagyvállalat, amely az elkövetkező egy-másfél évben ne akarna milliárdos tőkeinjekcióhoz jutni a nemzetközi fórumokon még a másodvonalbeli orosz csinovnyikok által is demonstratív módon lekezelt EU-országok pénzpiacain. Lassan és rendkívül alaposan, korszerű gazdasági eszközökkel előkészített műveletekről van szó; ezeknek a belpolitikai „hozadéka” sem lebecsülendő. Az Egyesített Villamos Erőművek elavult hálózata miatt az idén Moszkvában és az Urál iparvidékén komoly áramkimaradások voltak. Anatolij Csubajsz emberei egy álló esztendeje dolgoznak a cég néhány leányvállalatának a londoni tőzsdére vitelén. Ez az állam által elkoboztatott Jukosz-vagyonból felhizlalt Rosznyefty mintegy 13 milliárd dollárt hozó júliusi részvénykibocsátása után nyert ügynek látszik: ha a Nyugat azt a gazdaságilag és erkölcsileg kétes akciót elfogadta, akkor Csubajszék már biztosra mehetnek.

Moszkva tehát gazdasági értelemben kettős játékot játszik. Egyrészt a módszeres tulajdonszerzésekkel erős és a világgazdaság játékszabályai szerint is biztos állásokat épít ki magának a nyugati energetikai szférában. Másrészt viszont az orosz lelőhelyeken minden eszközzel korlátozza a külföldi cégeknek az 1990-es években kötött szerződéseik alapján biztosnak vélt profitszerzését.

(A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa)