Realista bíróság

Tavaly 546 ügyben ítélkezett az Európai Bíróság. Ezt csak azért tartom érdemesnek megjegyezni, mert az iparűzési adóról hozott tegnapi ítéletet idehaza évek óta rendkívül felfokozott várakozás előzte meg. Találkoztam már olyan véleménynyel is, amely szerint ez az eset az EU egésze számára igen jelentős. Nos, lehet, hogy a magyar államháztartás vagy az iparűzési adóval nem szimpatizáló cégek szempontjából így tűnhet, de az uniós bíróság felől nézve ez bizony sokkal inkább rutinügylet volt. Főleg azt követően, hogy tavaly az iparűzési adó olaszországi „testvérét” már a közösségi joggal öszszeegyeztethetőnek ítélte.

Fontosabb azonban ennél, hogy az ítélet meghozatala során a luxembourgi bírák nem szakadtak el a realitásoktól. Ez nem magától értetődő: korábban sokszor érte az a vád őket, hogy elvont jogi igazságaik fényévekre kerültek a mindennapi gyakorlattól, vagy vitathatónak tűnő beavatkozásokat jelentettek egy-egy tagállam számára. Így volt ez például akkor, amikor a bíróság megtiltotta Ausztriának, hogy felemelje a Brenner-autópálya használati díját.

Az utóbbi években azonban egyre inkább a realista, a valós élet szempontjaira is tekintettel lévő megközelítés kerül túlsúlyba az Európai Bíróságon. Csak néhány közelmúltbeli példa erre: egy bírósági főtanácsnok elvetette azt az igényt, hogy az internetszolgáltató cégek adják ki az illegális zenei fájlcserélő oldalakat látogató előfizetőik adatait; a bíróság megsemmisítette azt az európai bizottsági döntést, amely szerint a De Beers és az Alrosa gyémánttermelő cégek semmiféle kapcsolatot nem tarthatnak fenn egymással; a testület indokolatlan korlátozásnak minősítette azt a svéd rendelkezést is, amely megtiltotta a szeszes italok importját magánszemélyek számára stb.

A luxembourgi bírák tegnapi ítélete ismét életszerű jogértelmezést tükröz.