A ló túloldala
A szándék világos: az ügyfeleket azért kell – a saját érdekükben – kategóriákba sorolni, hogy a szolgáltató tudja, milyen részletességű tájékoztatással kell felvérteznie kliensét az egyes tranzakciók végrehajtásakor.
A gond csak az, hogy az irányelv – hasonlóan más uniós előírásokhoz – a jelek szerint kissé túllőtt a célon: a kategorizáláshoz szükséges kérdőívek kitöltésének ugyanis többnyire pusztán formai jelentősége van, hiszen az ügyfelek túlnyomó része a pénzügyi vagyona, illetve aktivitása alapján az „alap” (lakossági) kategóriába tartozik. Ennek megállapításához pedig nyilvánvalóan nem szükséges kérdőív, elég pár hónapra visszamenőleg megnézni az adott számla forgalmát, illetve a korábban végrehajtott tranzakciókat.
Az ügyfelek pedig gyaníthatóan nem érzik majd úgy, hogy szolgáltatójuk önzetlenül szólítja be őket a legközelebbi fiókba egy kis papírmunka elvégzése céljából: az átlagos magyar kliens szinte biztos, hogy ezt a feladatot (is) piszkálódásnak, a magánügyeiben való vájkálásnak veszi. Még akkor is, ha belátja, hogy a bank vagy brókercég nem jókedvéből, hanem jogszabályi kényszer alapján cselekszik.
Az érintett cégek pedig megint csak nem lehetnek boldogok: ismét néhány hónap alatt kellett felkészülniük egy újabb, a szemükben nyilván teljesen értelmetlen feladatra, ami ráadásul újabb tízmilliókkal növeli költségeiket.
Az pedig, hogy Kovács József kisbefektető egy kérdőív kitöltése után annyit tud meg, hogy ő lakossági ügyfélnek minősül, nem feltétlenül javítja a hazai pénzügyi szolgáltatók megítélését. Persze a MiFID nem is az ő javukat, hanem az ügyfelekét akarja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.