Zabolátlan infláció Magyarországon

A piaci indíttatású, 2006. évi áthúzódó, valamit a 2007-ben belépett áremelkedések hatása együttesen 3,5 százalék volt, így 2007-ben összesen 8 százalékkal nőtt az árszint a megelőző évhez képest. A kormány a magasabb inflációt az élelmiszerek és a járműüzemanyagok vártnál gyorsabb drágulásával indokolta. Ez az állítás sem felelt meg a valóságnak, ha ugyanis a múlt év augusztusában árstopot rendeltek volna el Magyarországon (amikor még nem volt magasabb az élelmiszerek árnövekedése), az éves átlagos árszintnövekedés matematikailag akkor sem lehetett volna 7,5 százaléknál kisebb, az üzemanyagárszint pedig egyenesen csökkent!

2008-ban a magyar gazdaság fundamentumai alapvetően nem változnak. Mivel az egyensúly helyreállítására olyan utat választott a kormány, amely lényegében leállította a gazdaság növekedését, ezért az adósság és szolgálatának törlesztése továbbra is a belső források újraelosztása által lehetséges. Ez a három eredeti jövedelemtulajdonos az állam, a vállalatok és a lakosság között mehet végbe. Sajnálatos, hogy a kormány a vállalatok egy részét (pl. a multikat) illetően rendre gáláns (lásd az áfacsökkentést) és ezáltal érdemi diszkriminációt teremt az eredeti jövedelemtulajdonosok egy rétegén belül. A multiknál keletkezett „hiányt” pedig ráterheli a lakosságra, merthogy magára már igazán nem tudja. Ez a terhelés konkrét módjától függően inflációs nyomást is eredményez.

A várható élelmiszerár-alakulást a tartósnak tűnő és átmeneti jelenségek egyaránt befolyásolják. A globális felmelegedés miatti szélsőséges időjárás, az ázsiai keresletbővülés, a bioüzemanyag-termelés növekedésének hatása tartósan jelen lehet az árak alakításában. Az említett változásokhoz természetesen a kormányok igyekeznek majd alkalmazkodni, kérdés, mindez mennyire lesz képes ellensúlyozni az árakat felhajtó tényezők hatását.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt fél évszázad alatt az élelmiszer-gazdaságnak a világkereskedelemben az árak emelésével tartósan, de még középtávon sem sikerült a maga javára árcsoportosítani a jövedelmeket. Sőt ezt még az (1973-as, illetve az 1980-as) energiaár-robbanás is csak átmenetileg volt képes elérni, a „petroldollárok” ugyanis hamarosan visszavándoroltak az iparilag fejlett, magas szellemi terméket előállító országok „zsebeibe”. Ezért tehát indokolt egy kis óvatosság.
Jelen ismereteink szerint a kormány 4,8 százalékos előirányzatával szemben mintegy 6 százalékos inflációs nyomás „bent van a rendszerben”. Ezen belül azzal számolok, hogy a fogyasztói árszínvonal már az év első harmadában, az új belépésű áremelések hatására 2007 decemberéhez képest 2,5-3,0 százalékponttal nőhet. Az előző év azonos hónapjához viszonyított havi árindexek januártól (körülbelül 107) kezdve fokozatosan mérséklődhetnek. A nyár közepén egy várható energiaár-emelés hatására újból emelkedhetnek. Az év végére azonban mintegy 5-6 százalékpontos árszintnövekedés valószínűsíthető.

Az elmúlt öt évben a különféle állami intézkedésektől megtisztított árindexek azt mutatják, hogy az infláció mintegy 5 százalékpontos szinten „beragadt”, mert a kormánynak nem áll érdekében annak fékezése, antiinflációs gazdaságpolitika folytatása. Lényegében ugyanez a sodródás várható 2009-ben is. Ha ugyanis 2008-ban a fogyasztói árszint 2007 decemberéhez képest mintegy 5-6 százalékkal nő, úgy 2009-re mintegy 2 százalékpont áthúzódó hatás adódik. A központi hatósági (önkormányzati) intézkedések az összfogyasztói árszintre gyakorolt – költségvetési változtatások nélkül számított – hatása kb. 1,0 százalék. A piaci áremelkedések mértéke az idei 2,0 százalékhoz hasonló lesz, úgy az éves átlagos infláció 2009-ben sem lehet mintegy 4,5 százaléknál kisebb.
Két lényeges kockázati tényezőt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni:

1. A piacnak a villamos energia esetében már végrehajtott és a földgáz esetében – tényleges versenyviszonyok nélkül – tervezett nyitása és az ártörvény hatálya alól való kiemelése megítélésem szerint valóságos „időzített bomba” a magyar inflációs folyamat alatt. Amikor Nyugat-Európában felszabadították a piacokat, egyfelől legalább 30 százalékos kapacitásfelesleg volt, másfelől az olajárak éppen csökkenő tendenciát mutattak. Mára a kapacitásfelesleg eltűnt, és az energiaárak az egekbe szöktek. Ilyen körülmények között a magánmonopóliumok szinte korlátlanul emelhetik áraikat. Ismereteim szerint a Magyar Energia Hivatal például a Vet. esetében elvileg rendelkezik felhatalmazással, hogy szabályozza a piacokat, de a szélsőségesen liberális elvű kormányzás miatt fennáll a valós veszélye annak, hogy nem fogja megtenni.

2. Az államháztartási hiány finanszírozása – mivel a belföldi megtakarítást a kormány nem ösztönzi (lásd a kamatadót) – teljes egészében a külföldi tőkebeáramlás nagyságától függ. Az elmúlt időszakban a nemzetközi pénzpiacon olyan likviditási bőség volt a jellemző, amely lehetővé tette, hogy még a rendkívül rossz fundamentumokkal rendelkező magyar gazdaságba is áramlott a tőke. Így ez a körülmény mint egy fátyolként mindent eltakart, ami az ország valóságos állapotát jellemezte. Ha a befektetési klíma megváltozik, vagy a végtelenül bonyolult és szinte már áttekinthetetlen nemzetközi pénzügyi rendszer „meginog”, akkor minden eltűnik, ami eltűnhet, csak az marad meg, ami nem tűnhet el, ez pedig gazdaságunk meztelen valósága. Ebben az esetben olyan mértékben leértékelődhet a forint, hogy adott sávon belül tartását az MNB feltehetően nem lesz képes biztosítani.

A szerző ny. kormány-főtanácsadó