BUX 39,256.26
-1.14%
BUMIX 3,747.98
-0.85%
CETOP20 1,747.54
-2.59%
OTP 8,152
-4.48%
KPACK 3,100
0.00%
-0.92%
-14.15%
+1.18%
-0.20%
ZWACK 18,650
+0.81%
0.00%
ANY 1,575
+0.64%
RABA 1,100
-2.22%
-3.14%
-2.40%
-2.52%
-1.93%
OPUS 166.6
-1.42%
-5.83%
0.00%
0.00%
+2.63%
OTT1 149.2
0.00%
-1.35%
MOL 2,932
-0.61%
DELTA 38.95
-2.38%
ALTEO 2,370
-1.66%
0.00%
-1.52%
EHEP 1,000
-4.76%
-0.83%
-0.63%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
-0.83%
0.00%
0.00%
SunDell 42,000
0.00%
-2.31%
+0.78%
-3.60%
0.00%
-3.93%
-2.82%
GOPD 12,900
0.00%
OXOTH 3,690
0.00%
+2.78%
NAP 1,238
-0.16%
0.00%
-3.10%
Forrás
RND Solutions
Vélemény

El- és leszámolási technikák a posztszovjet térségben

A Gazprom égisze alatt bonyolított földgázszállítások európai célországai egyszerre pánikkal és a kedvező végkifejlet reményével reagáltak az újabb orosz–ukrán energetikai konfliktusra.

Az ellentmondásos hatásnak egyrészt a „farkasmese-szindróma” lehet az oka: végtére is az összes importőr országot súlyos gazdasági, bel- és külpolitikai következményekkel fenyegető konfliktus az előző két alkalommal nem okozott számottevő gondokat. Másrészt pedig a három évvel ezelőtti „gázcsapelzárással” ellentétben ezúttal Moszkva nem váratlanul és nem is drasztikusan, hanem hosszú, sokoldalú PR-előkészítés után robbantotta ki a botrányt. Már az is furcsa volt, hogy Medvegyev elnök november 20-án a nyilvánosság előtt megparancsolta az egykori vezetői által magáncégekbe kimenekített, majd 2000-ben állami tulajdonba visszaterelt Gazprom vezérének: haladéktalanul hajtsa be az ukrán partner, a Naftogaz 2,4 milliárd dolláros adósságát. A vészjósló utasítás valójában aligha a Gazpromot már kilenc éve vaskézzel irányító, külföldi partnereivel híresen agresszív érdekérvényesítő technikákat alkalmazó Alekszej Millernek, Vlagyimir Putyin régi bizalmasának szólt, hiszen ő aztán Medvegyev nélkül is tudja a dolgát.

Az orosz elnök inkább az Ukrajnában évek óta – nem sok sikerrel – befolyásszerzésre törekvő nyugati világnak jelezte, hogy Moszkva képes az erő pozíciójából fellépni Kijevvel szemben. Erre már csak azért is szüksége volt (és van) a Kremlnek, mert az országnak a zuhanó kőolajárak nyomán drámaian csökkenő bevételei, az összeomlás szélén lavírozó rubel, az immár egy éve katasztrofális infláció, az orosz politikai és gazdasági elit kapkodó reagálása a pénzügyi válságra mind-mind alaposan megtépázta a Putyin nevével fémjelzett orosz államkapitalizmus presztízsét. Meg kellett mutatni minden-kinek, hogy Oroszország energetikai hatalma töretlen.

Erre néhány hete Vlagyimir Putyin már tett egy látványos, de akkor kudarcba fulladt kísérletet: a földgázexportáló országok képviselőinek oroszországi tanácskozásán afféle „földgáz OPEC” létrehozását javasolta, vállalva annak működési költségeit, és egy pompás pétervári épületet is felajánlva a leendő szervezetnek. Putyin még az árkartell kialakításának – a kőolajárhoz rögzített földgázár esetében közismerten életképtelen – ötletével is előállt. Amikor pedig a többi exportőr Putyin minden javaslatát elutasította, az orosz miniszterelnök dühödt beszédben 500 dolláros földgázárral fenyegette meg a világot.

Az ukrán Naftogazt és a kijevi politikai elitet megbízhatatlan, felelőtlen, sőt tolvaj színben feltüntető, hatalmas propagandakampány mögött persze nem csak geopolitikai motívumok húzódnak meg. A földgáznak a volt Szovjetunió utódállamaiban – Oroszországban is – fenntartott mesterségesen alacsony ára már valóban nem tartható. Az utóbbi évek nehezen követhető áremelési dömpingje érdekes módon Türkmenisztánból indult: a véres kezű diktátor, Szaparmurat Nyijazov röviddel 2006 decemberében bekövetkezett halála előtt jelezte, hogy a Gazpromnak 70-80 dollárért szállított „kék fűtőanyag” árát 100 dollárra emeli. Moszkvának ez még mindig kifizetődő volt, hiszen ezután is óriási felárral reexportálta a türkmén gázt.

Nyijazov utóda, Gurbanguli Berdimuhammedov azonban vérszemet kapott, és tovább srófolta az árat. Az Asgabatba siető Gazprom-küldöttség heves tárgyalások után, 2007. november 27-én kénytelen volt beleegyezni, hogy a következő év januárjától 100 helyett 130, 2008 júliusától pedig 150 dollárért vásárolja a türkmén földgázt. A diktátum elfogadását Millerék kőkemény feltételekhez kötötték: a türkmén vezetésnek vállalnia kellett, hogy az országban kitermelt teljes földgázmennyiséget a Gazpromnak adja el (miközben eredetileg a türkmén gázra épült volna az Oroszországtól független Nabucco vezeték egyébként is illuzórikus terve).

A 2007. őszi tárgyalások után Moszkvában úgy gondolták, hogy az árkülönbözetet majd továbbhárítják a végfelhasználóra, elsősorban a földgázszükségletét 70 százalékban az orosz szállításokkal kielégítő Ukrajnára. Egyrészt mert a kelet-ukrajnai nehézipar, az akkor még látványos GDP-növekedés motorja, sokban a gázexporttól függött.

Másrészt mert a 2006-ban Svájcban bejegyzett közvetítő cég, a RoszUkrEnergo, amelyet 50 százalékban a nemzetközi körözés alatt álló – a RoszUkrEnergo és a Gazprom közötti egyezmény aláírásán a Kremlben személyesen megjelent – Szemjon Mogiljevics által is fémjelzett cégek tulajdonolnak, éppen Kijevbe szállítja a türkmén–orosz földgázkeveréket. A közvetítő cég beiktatásával a Gazprom biztosította az ukrán fél számára még kifizethető árat. Ez már csak azért is méltánylandó szempont volt Moszkvában, mert a kelet-ukrajnai nehézipar zászlóshajóinak tekintélyes része részben vagy egészben orosz oligarchák tulajdonában van.

Az Ukrajnával fennálló nézeteltéréseket naponta többször is nemzetközi sajtóértekezleten a világ tudomására hozó Gazprom 2008 folyamán érdekes módon az összes többi volt szovjet tagköztársasággal meg tudott egyezni az orosz befolyásnak minden esetben alárendelt földgázárról. A feszültségekkel teli viszony ellenére a három balti állammal éppúgy hangos botrányok nélkül dűlőre jutottak, mint a hisztérikus Lukasenko fehérorosz elnökkel, aki a Beltranszgaz, a fehérorosz földgázszállító rendszer tulajdonjogának a felét is odaadta a kedvezményes árért. Mostantól fogva Minszk „a lengyel exportár mínusz tranzitdíj és exportvám” képlet alapján kapja az árut. A Moldovának ezer köbméter földgázért számlázott 190 dollár viszont éppúgy politikai okokkal magyarázható büntetés, mint a Grúziától megkövetelt 235 dollár. Eközben a Gazprom Moszkva kaukázusi szövetségesének, Örményországnak 110 dollárért is képes a „kék fűtőanyagot” exportálni. Kazahsztántól pedig elfogadta a tetemes tranzitdíjnövelés igényét – amiről Ukrajna esetében Alekszej Miller és csapata hallani sem akar.


A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek