„A Malév az elmúlt tíz évben elkönyvelt több mint 40 milliárd forint üzemi szintű vesztesége ellenére jó befektetés lesz, a Molhoz vagy az OTP-hez hasonló hungaricummá válhat” – nyilatkozta Sándor László elnök-vezérigazgató 2003 végén. Azóta már közel kétszer annyi (!) újabb veszteséget produkált a cég, ám most ismét állami mentőövet kaphat. A kormány ugyanis többségi részesedést akar szerezni a 2007-ben privatizált társaságban, tőkét emelne, majd finanszírozná is a működését.
A beavatkozáshoz nyilván nyomós indokot szolgáltat a Malév és leányvállalatai által foglalkoztatott hatezer ember sorsa. A csőd ráadásul a Budapest Airportot is érzékenyen érintené, és elképzelhető, hogy erről a repülőtér privatizációs szerződése is rendelkezett. Több érv azonban nem nagyon szól a Malév fenntartása mellett, hacsak a kényelmet, a nosztalgiázást vagy a megfoghatatlan „nemzetstratégiai” szempontokat nem számítjuk ide.
Nemzeti légitársaságunk jelenlegi formájában életképtelen. Alacsony hatékonyságú és túlméretezett. Nem tudott integrálódni egyik nagy európai tulajdonosi csoportba sem. Budapest elosztó szerepe mítosz maradt. Az új vezérigazgatók és az új átalakítási tervek rendre kudarcot vallottak. Miért lenne most másképp?
Mivel a Malév márkanév továbbra is a magyar állam tulajdonában van, elvileg egy új társaság létrehozása is nagyobb sikerrel kecsegtetne, mint a mostani megmentése. Vannak erre pozitív külföldi példák: ilyen a svájci Swiss, a belga Brusselsairlines, de a japán kormány is épp ezt teszi a JAL csődbe vitelével. A magyar viszonyokat figyelembe véve még egy ilyen kísérlet sikere is erősen kétséges lenne. Az azonban egészen biztos, hogy a Malév visszaállamosítására és finanszírozására költendő újabb milliárdokat hasznosabb, értelmesebb célokra lehetne fordítani. Persze az ilyen „befektetés” is egyfajta hungaricum.