Szétaprózott támogatáspolitika, lassú ügyintézés, megalomán fejlesztési koncepciók – nagyjából ezek a főbb kritikai megjegyzések merültek fel azon a legutóbbi tanácskozáson, amelyen az európai és nemzeti innovációs politikákat meghatározó európai technológiai platformok és vezető innovációs szakpolitikusok vettek részt Brüsszelben. A csúcskonferencia meghirdetett programja szerint a résztvevők eredetileg társadalmi kihívásokra keresték volna az infokommunikációs technológiák által kínált megoldásokat, úgy tűnt azonban, hogy a többség Európa innovációs politikáját tenné rendbe előbb, és csak utána foglalkozna konkrét problémákkal.
Látszólag az Európai Bizottság is ismeri a rideg valóságot. Marie Geoghegan-Quinn kutatás-fejlesztésért felelős biztos szerint az innováció területén Európa végzetesen lemaradóban van az Egyesült Államokhoz, Japánhoz képest. Beismerő szavaiból kiderült, hogy Brüsszel számára ma már inkább az úgynevezett BRIC államok a reális mérce: az Európai Közösségnek az orosz, brazil fejlődéssel kell lépést tartania. A lisszaboni stratégia, a globális versenyképesség megőrzése csődöt mondott, ezért felül kell vizsgálni a teljes innovációs támogatáspolitikát, s új irányt kell szabni.
Az EU-biztos szerint papírgyártás helyett a tettek mezejére kell lépni: csökkenteni szükséges a bürokráciát, a kis- és középvállalkozások (kkv) számára még egyszerűbb hozzáférést kell biztosítani a forrásokhoz, támogatni kell a technológiai transzfert és adótámogatással szükséges ösztönözni a k+f területén aktív cégeket. Az általánosságokon túl a 2020-ig előretekintő európai innovációs stratégia konkrét területeket is igyekszik megjelölni. Eszerint az infokommunikációs kutatás-fejlesztés favorizált területe a klímavédelem, az energia és az e-egészség lesz, tekintettel a várható környezeti és társadalmi folyamatokra.
Hogy másképpen kell elkölteni az Európai Unió kutatás-fejlesztésre szánt forrásait, az tehát Brüsszel számára nem kétséges. A nagy kérdés azonban az, hogy az újabb tíz évre szóló „papírmentes” koncepció valóban áttörést hoz-e a k+f szektorban működő kkv-k számára. A tanácskozáson részt vevő tudományos és vállalati szereplők részéről éles kritika érte Brüsszel elaprózott támogatás-politikáját, és erősen megkérdőjelezték a megalomán fejlesztések hatékonyságát.
Kritika helyett radikális és nagy sikert aratott fejlesztéspolitikai koncepcióval állt elő Ardo Reinsalu, egy észt kisvállalat vezetője, aki a hálózatos gazdaság „hosszú farok” elméletét adaptálta a k+f szektorra. Szerinte az innovációs értéklánc végén végtelenségig szegmentált célcsoportok állnak, akiket gyors reagálású innovációs egységeknek kell kiszolgálni – a ma is preferált, centralizált kutatás-fejlesztési fellegvárakkal szemben.
Gyors, féléves fejlesztési projektekre és termékciklusokra kell optimalizálni a nagy innovációs rendszert, hiszen egy-egy termék rég elavul, mire végére ér az EU-ban bevett, két-három évig is elhúzódó pályázati folyamatnak. A szakember szerint egy rugalmas, „gerillainnovációt” kultiváló rendszer valódi forradalmat és áttörést hozhat tíz éven belül, de ehhez le kell vetkőzni az Európára jellemző köldöknéző attitűdöt, és igenis merni kell nagyot álmodni.
A nagy taps nem feltétlenül objektív mérőeszköze egy előadott gondolatnak, de az talán a brüsszeli szakpolitikusok számára is jelzésértékű lehet, hogy az alternatív megoldást kínáló előadás sokkal komolyabb visszhangot keltett a stratégiaalkotó konferencia után, mint maga a hivatalos terv. Azért is érdemes lenne fontolóra vennie az EU-nak a „long tail”-szerű, alulról jövő javaslatokat, mert így garantálhatná, hogy a fejlesztéspolitikai prioritások élet- és piacbarátabbak legyenek, és – nem utolsósorban – elkerülhet egy újabb kudarctörténetet.

A szerző a Mobilitás és Multimédia Nemzeti Technológiai Platform igazgatója

Elég a papírgyártásból!