A soros EU-elnökség
A soros elnökségi munka politikai súlyának csökkenése igazából már előbb elkezdődött. Hajdan például a csúcstalálkozókat a soros elnökségi országban tartották.
Ez a hagyomány a 2000-ben elfogadott nizzai szerződéssel szakadt meg, amelynek megelőző vitájában, a nizzai huzakodás negyedik éjszakáján Jacques Chirac francia elnök azzal szerelte le a hollandokénál kisebb belga szavazatszám miatt protestáló Guy Verhofstadt kormányfőt, hogy bevétette a szövegbe: a jövőben valamennyi hivatalos EU-csúcsot Brüsszelben tartanak. És lőn.
Ezt az elnökségi építmény presztízsén ütött rést növelte alaposan tovább a 2007-ben elfogadott és az idén először ténylegesen alkalmazott lisszaboni szerződés. Az európai uniós csúcstalálkozók munkáját szervező-vezető állandó elnöki poszt életre hívása, illetve az uniós külügyek jó részének áthelyezése az állandó külpolitikai főképviselő hatáskörébe tekintélyes szerepköröktől fosztotta meg a soros elnökségi országot. Mostantól nem a „soros” ország miniszterelnöke (államfője) járja körbe a tagországi fővárosokat, hanem a két és fél évre választott belga Herman Van Rompuy, miként a csúcsokon is ő elnököl, és persze utóbb az Európai Parlamentnek is ő referál az ülésről. Ugyanez a helyzet a hajdan legtekintélyesebbnek számító (külügyminiszteri) tanácsüléseken is, ahol a napirendek többségénél immár Lady Catherine Ashton a főfelelős.
Ezt persze mind tudni lehetett már a lisszaboni szerződés szövegezésekor is. De azt már a napi élet spontán mozgása hozta, hogy az állandó EiT-elnök ad hoc problémakezelést is átvesz. A pénzügyi válság elmérgesedésekor, 2008-ban még Nicolas Sarkozy soros elnökségi államfőként hívta össze az eurózóna csúcstalálkozóját. Az idén május 7-én már nem a soros spanyol kormányfő, hanem Van Rompuy jelentette be (sőt, elnökölte is) az újabb eurózóna-csúcsot. Miként az is sokatmondó, hogy a jövőbeli válsághelyzetek kivédését célzó munkacsoport vezetését is az EiT-elnök kapta.
Mindez azonban nem szükségszerűen jelenti a soros elnökségeknek a sajtóban gyakran kész tényként kezelt kiüresedését. A hivatalos EU-csúcsok napirendjére kerülő ügyek nagy részének az előkészítése (nagyköveti, miniszteri üléseken) továbbra is a soros elnökség dolga. Ezért is van, hogy az ilyen csúcs megnyitása után az első hozzászóló – az Európai Bizottság elnöke mellett – a soros elnökségi vezető.
Még fontosabb, hogy – a külügyi témák nagy többségét kivéve – minden jogalkotási és politikaformálási munkacsoport ülését (mintegy 250 van belőle) a soros ország elnököli, miként az ő nagykövetei, ő miniszterei vezetik a nem külügyi tanácsüléseket. Ami pedig a külügyeket illeti: a gazdasági válság egyik sajátos hozadéka, hogy az utóbbi hónapokban immár nem a külügy-, hanem a pénzügyminiszterek tanácsüléseit kíséri a legnagyobb médiaérdeklődés. És a pénzügyi tanács vezetése továbbra is elnökségi hatáskörben van. Emellett adódhat még más is: az energia felértékelődése, az egységes piac stratégiai kérdéssé válása szintén az elnökség malmára hajtja a vizet. Van tehát tartalmi fedezete is annak, hogy a féléves elnökségek elején és végén továbbra is a soros ország első számú vezetője számol be a tervezett és végzett munkáról az Európai Parlamentnek.
A változás tehát még folyamatban van. A belgák most azt állítják, hogy a fél év végére beállítanak majd mindent. De ősszel talán már más lesz a kormány Brüsszelben, tehát mások a politikusok is, miként biztos más lesz a kormányfő. Ki tudja, mi lesz a mostani ambíciókkal.
Egyáltalán nem lehetetlen, hogy bőven marad még – alakítható – mozgástér a januártól hivatalba lépő magyaroknak is. Azaz továbbra is van mire készülni.
A szerző a BruxInfo EU-szakértője
