Kínos - röviden így lehet jellemezni a kormányzati reformcsomag fejlődéstörténetét, amelyről a legfrissebb hír, hogy csütörtökről a jövő hét elejére csúszik az ismertetése.
Néhány nap persze nem a világ, különösen ha olyan súlyos döntésekről van szó, amelyek évekre meghatározhatják Magyarország költségvetési pályájának fenntarthatóságát. Csakhogy a külső szemlélőnek egyre inkább úgy tűnik, a késlekedés nem az utolsó, apró simítások elvégzésével magyarázható, hanem egyrészt a koncepció kidolgozatlanságával, másrészt a politikai következményektől való félelemmel.
A rögtönzés már az idei költségvetés „megfogását” célzó, 250 milliárd forintos megszorításnál is tetten érhető volt. Az már önmagában zavarba ejtő, ha erre alig két hónappal a büdzsé elfogadása után van szükség – márpedig a januári államháztartási adatok ezt támasztják alá. A részletek kidolgozására utasított minisztériumokat azonban láthatóan váratlanul érte a feladat. És ez még csak a „fűnyíró” volt, a tartós megtakarításokat eredményező reformok kidolgozása még több egyeztetést, apró munkát kívánna.
Ami a bejelentések várható fogadtatást illeti, a kormány félelme érthető. Ha meg akar felelni a piaci elvárásoknak – a közelgő devizakötvény-kibocsátás miatt pedig ez létkérdés –, akkor olyan dolgokat kell majd eladnia a választóinak, amelyekről korábban ellentétesen kommunikált. Ez pedig jóval nehezebb feladat lesz, mint stabilitási tartaléknak elkeresztelni a tartós pénzelvonást, vagy bérkommandó felállításával elpalástolni az egykulcsos személyi jövedelemadó keresetcsökkentő hatását az alacsonyabb fizetésű csoportoknál. Tudja ezt a miniszterelnök is, aki ugyan hetek óta igyekszik felkészíteni a lakosságot a várható változásokra, ügyel arra például, hogy „megvédje” az idősek utazási kedvezményét.
Akárhogy is, a lepelnek most már tényleg le kell hullnia.
